Így úszhatjuk meg a komoly veszélyt - téli időben nyári gumival

Infostart
2017. április 20. 16:13
Óvatos vezetést, nagyobb féktávot ajánl a hirtelen téliesre vált időben az Apollo-Vredestein szakértője azoknak az autósoknak, akik már felszereltették a nyári gumiabroncsokat a kocsijukra.

Mikolai Béla szerint a gumicserével minden évben érdemes megvárni az április közepét, tapasztalatuk szerint azonban az autósok több mint fele már április elején nyári gumiabroncsra váltott.

"Általában legalább húsvétig érdemes türelemmel lenni az abroncsok átcserélésével. Ha valaki így tett, de már átcserélte a gumijait, annak nem javaslom, hogy most gyorsan visszaszerelje a téli gumikat, aztán pár nap múlva pedig visszategye a nyárit" - mondta a szakember.

Azt tanácsolja, hogy aki olyan helyen lakik, ahol jelentősebb hó eshet és nem olvad el, vagy ahol a levegő jelentősebb mértékben lehűl, az vezessen óvatosabban, ezzel szerinte át lehet vészelni ezt a pár téli napot.

Biztosítás

A lekopott nyári gumi a hóval borított utakon nem megfelelő műszaki állapot, és ezzel el lehet bukni a kártérítést, akár több százezer forintot is – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Részletek itt.

Nagyon oda kell figyelni arra is, hogy mennyi tartaléka van a gumiabroncsnak a vízkiszorítás szempontjából, vagyis mennyire kopottak a gumik. Nagyobb sebességnél jelentkezik a vízen úszás jelensége, a kopottságnak ilyenkor különösen fontos jelentősége van. Mivel az időjárás most esős, sok víz lehet az utakon, ezért érdemes odafigyelni.

Egy kopottabb nyári gumiabronccsal, 3 milliméter alatti mintázatmélységgel, könnyen előfordulhat a vízen csúszás, és emiatt már a kisebb sebesség is veszélyes lehet.

Az osztrákoknál április 15-ig kötelező a téli gumi használata - Mikolai Béla szerint is az április közepe lehet az átszerelés megkezdésének ideális időpontja. Azt mondta, semmi baja nem lesz az abroncsoknak attól, hogy néhány napig melegebb időben közlekedünk velük.

Jelenleg az átszerelés Szlovákiában körülbelül 50 százaléknál, Magyarországon pedig 60-70 százaléknál áll.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Téli időben nyári gumival
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást