Magyarország továbbra is a térségi reklámpiac elején van

Infostart
2016. november 8. 17:31
Tovább erősödött az online piac, már többet költenek a reklámozók az internetes médiában, közösségi oldalakon, mint a televíziókban - mondta a Café Communications partnere. Viniczai András hozzátette: újdonság az is a piacon, hogy az állam is megjelent a tíz legnagyobb reklámozó között.

A Közép-Kelet Európa tizennégy országát tartalmazó sorrendjében Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan idén is Szlovénia mögött a második – mondta el a Café Communications partnere.

„Ez az előkelő helyezés elsősorban annak köszönhető, hogy a reklámgazdaság meglehetősen fejlett és sok pénz áramlik rajta keresztül. Másrészt pedig tavaly történt meg először, hogy többet költöttek a hirdetők az online-ban, mint a televízióban. Ez a folyamat megfelel a nyugat-európai trendeknek és erős, korszerű reklámgazdaságra utal” - emelte ki Viniczai András.

A szakember elmondta, a telekommunikáció, a gyógyszeripar és a kereskedelem a reklámköltések húzóágazatai, a térségre jellemző és már Magyarországon is érzékelhető, hogy az állam mint megrendelő bekerült a top tíz hirdetők közé.

„Az állami hirdetések egyre hangsúlyosabban befolyásolják a piac működését” - tette hozzá Viniczai András.

A térség valamennyi országában nőttek a reklámköltések. A növekvő reklámtortán belül tapasztalhatóak ezek átrendeződések, például az is, hogy Magyarországon a nyomtatott terület 6 százalékkal visszaesett – emelte ki a Café Communications partnere.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarország továbbra is a térségi reklámpiac elején van
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást