Nyitókép: martin-dm/Getty Images

Furcsa pénzlevonások tömkelege magyaroknál, látszólag az Apple-től

Infostart
2024. június 26. 21:35
Rengeteg ügyfélpanasz érkezik.

Az Index több olvasója is jelezte: az Apple Pay váratlanul és teljesen indokolatlanul több tranzakciót is végrehajtott. A probléma szinte az összes bankot érinti, a Revolut sem kivétel. A portál már hivatalos választ kapott az OTP-től, eszerint vizsgálják az eseteket és felvették a kapcsolatot az Apple-lel.

A beszámolók szerint egy-egy számlán jellemzően többször próbálkoztak kisebb összegekkel, és általában néhány tízezres összegeket vettek le a számlákról, de az egyik károsulttól 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, neki a bankja tiltotta le a kártyáját.

Többen is módosították a fizetési limiteiket vagy letiltották a kártyáikat.

A különböző szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélpanaszokat összegző Downdetector oldal is mutatja az Apple Pay-jel kapcsolatos bejelentések megszaporodását Magyarországon. Más országokban egyelőre nem jelentkezett ez a gond.