Nyitókép: Pixabay

Megvan, mikortól nem lesz többé fehér karácsony Magyarországon

InfoRádió
2022. december 11. 08:00
Az idei évre vonatkozó előrejelzések adnak némi okot az optimizmusra.

Örökre eltűnhet a fehér karácsony Magyarországon, ám a Klímapolitikai Intézet vezetője szerint idén még van esély arra, hogy a gyerekek hógolyózzanak az ünnepek alatt.

Kovács Erik éghajlatkutató, a Klímapolitikai Intézet vezetője az InfoRádióban elmondta: a fehér karácsony egy Európában és Észak-Amerikában élő mítosz, aminek kialakulása több okra vezethető vissza.

Az egyik a 18-19. századi úgynevezett kis jégkorszakhoz köthető. Ekkor nagyon hideg volt Európában és a Föld északi féltekéjén, körülbelül 1,5-2 fokkal volt hidegebb a mostaninál az évi középhőmérséklet, és télen is hidegebb volt, mint a most tapasztaltak, ráadásul nagyon sok volt a csapadék, ezért szinte mindig volt hó is.

Egy másik ok az, hogy a második világháború után a marketingesek egy piaci rést találtak, és az Egyesült Államokból kiindulva létrejött az úgynevezett fehér karácsony "eszméje". Ám

az elmúlt 110 év során mindössze 38 alkalommal fordult elő hazánkban olyan, hogy az ünnep mindhárom napján legalább lepelnyi hó volt.

Magyarországon mindemellett összességében csökken a havas napok száma, és ez különösen érzékelhető decemberben, illetve december második felében.

A következő évtizedekben a Kárpát-medencében azzal kell számolni, hogy az egész évihez hasonlóan télen is intenzívebbé válik a hőmérséklet-emelkedés, illetve – a nyártól eltérően – télen nőni fog a lehullott csapadék mennyisége. Ám a magasabb hőmérséklet miatt utóbbi nem szilárd halmazállapotú lesz, vagyis nem havazni fog.

"Örülhetünk neki, ha húszból egy évben talán fehér lesz a karácsony. Ez főleg az évszázad második felére lesz majd jellemző" – figyelmeztetett a kutató, hozzátéve:

a 2070-es évtizedtől nagy valószínűséggel szinte nullára csökkenhet a fehér karácsony esélye a Kárpát-medencében.

Az idei évről nyilatkozva Kovács Erik elmondta: a tendencia egész jó, a modellek alapján a korábbi évektől eltérően nagyobb az esélye annak, hogy idén hideg, fagyos és havas legyen a karácsony az ország nagy részén.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Eltűnhet a fehér karácsony Magyarországon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást