Nyitókép: MTI/AP/Michael Probst

Elszaporodtak a hódpatkányok Zalában

Infostart
2022. szeptember 15. 09:02
A rágcsáló a Duna mellékágai mentén terjeszkedik, ugyanakkor Szlovénia és Horvátország irányából is megfigyelhető.

Zala megye nyugati peremén elszaporodtak a nutriák – számolt be róla honlapján a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.

A Dél-Amerikában őshonos hódpatkányt a 19. század végén telepítették Európába. Hazánkba a szőrmetelepekről szökött példányok leszármazottai juthattak el, elsősorban Szlovákia és Ausztria felől. Zala megyében 2016-ban észlelték első példányát, azóta több alkalommal sikerült megfigyelni élő és elpusztult példányait a Mura és a Kerka folyók mentén, melyek feltételezhetően a téli táplálékhiány következtében hullottak el. Az elmúlt évek enyhe telei azonban kedveztek a faj terjedésének:

a hódpatkányok hazánkban már önnfentartóan élnek, és sikeresen szaporodnak.

Az igazgatóság május elejétől négy, majd később másik öt helyszínre tett önműködő, mozgásérzékelő vadkamerákat, hogy képet kapjanak a faj terjedéséről, jelenlegi előfordulásáról, a természetben való alkalmazkodásáról.

A kamerák kilencből hat helyszínen örökítettek meg nutriát, eddig összesen 18 alkalommal. Két helyszínen készültek képek az anyjukat kísérő fiatal egyedekről. A nutria szaporodása aggodalomra ad okot, ugyanis megfelelő körülmények között évente két alkalommal is világra hozhat 2-9 kölyköt, és a fiatalok már az első évben ivaréretté válhatnak.

A megtelepedett nutriák gazdasági kárt is okozhatnak a vízfolyások töltésébe ásott üregekkel és a szántóföldi növények fogyasztásával. Ugyanakkor az őshonos élővilágra is negatív hatással lehetnek: a nagy területen képesek kipusztítani a nádast, és más vízi növényzetet.

A nutria szerepel az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos, inváziós fajok jegyzékén. A vadkamerás felmérés jó alap lehet az állomány visszaszorítására, és más állatfajok előfordulásának megfigyelésére.