Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Repülős utazás: ez a fapados jelen - ajánlások a szakértőtől

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2020. július 23. 08:03
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az eddig megszokottnál még korábbi kiérkezést javasol a repülőterekre, még a vízvételnek is megvan a megfelelő pillanata utazáskor. A koronavírus-gyanús utasokra külön protokollt dolgoztak ki.

A fapados légitársaságok járataik többségét már újraindították, ám aki repülővel szeretne utazni, több dologra kell, hogy figyeljen, mint korábban - mondta az InfoRádió Világszám című utazási magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetője, Kiss Róbert Richárd.

"Azt látjuk, hogy a fapadosok az eredeti elképzelések szerint július közepén újraindultak, augusztusra pedig már viszonylag erősebb üzemmódot ígértek a cégek. A Ryanair elérte korábbi gépkapacitása 70 százalékát, és beindult a Wizz Air is. Egészen más kérdés, hogy milyen töltöttséggel üzemelnek ezek a repülőgépek" - fogalmazott Kiss Róbert Richárd.

A társaságok tehát a nyitás fázisában vannak, ahogy azt tervezték is, ám mintha kevésbé vennék figyelembe, hogy sok helyütt újra romlanak a járványszámok.

Ebben a helyzetben Kiss Róbert Richárd a fapados járatokat választóknak azt javasolja,

még az eddigieknél is korábban menjenek ki a repülőtérre, sok ország esetében ugyanis külön procedúrára kell számítani.

"Görögországban például megnézik, hogy van-e QR-kód, 48 órával az utazást megelőzően ugyanis ki kell tölteni egy angol vagy német nyelvű formanyomtatványt, ami időbe telik, és sok helyen a védőtávolságot is betartatják, vagy legalábbis megpróbálják, ami miatt

a sorok hosszabbnak tűnnek. És mindenkinél legyen maszk, akár több is,

a legtöbb társaságnál a fedélzeten is kötelező" - sorolta a szakíró.

Amire még figyelmeztet, hogy a biztonsági átvizsgálás után érdemes vizet vásárolni, ugyanis sok járaton a felszolgálás is szünetel.

Azt üzletileg kivitelezhetetlennek tartja, hogy a gépeken betartsák a védőtávolságot, mert ha a repülők félházzal üzemelnek, új üzleti tervet kell készíteni, és az igen gyorsan a jegyek drasztikus drágulásához is vezethetne. A jelenlegi eljárásrend szerint ha valakit a gépen gyanúsnak találnak a koronavírus szempontjából, a gép végén szabadon hagyott helyekre ültetik, de nem szállítják le, a célállomáson vizsgálják meg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Utazás fapadossal - Kiss Róbert Richárd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást