Nyitókép: WWF Magyarország

Egy hét múlva rendezik a világrekorder akciót

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. március 16. 18:37
Az idei, március 24-i Föld Órája akció középpontjában az erdők védelme, a műanyagfogyasztás visszaszorítása és az energiahatékonyság áll. Ennek kapcsán kihívást állít a környezettudatos emberek elé a WWF Magyarország - mondta Antal Alexa kommunikációs vezető. Négy pontba szedték az idei ajánlott tennivalókat.

A Föld Órája kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából, és 2008-ban már világszintű volt az akció, amelyben egy órára elsötétülnek városok, leoltják a közvilágítást és otthon sem gyújtottak fényt azért, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra és arra, hogy mi magunk mit tehetünk azért, hogy mérsékeljük ennek hatásait.

Mára, az idei, 12. Föld Órája rendezvényre ez lett a világ legnagyobb civil önkéntes akciója. 2017-ben több mint 2,5 milliárd ember és 187 ország vett részt benne, több mint 12 ezer épület és látnivaló borult sötétségbe egy órára.

A Föld Órája egyre szélesebb témakörökre koncentrál. Idén a biológiai sokféleség megőrzése áll a középpontban, valamint az, hogy kapcsolódjunk a Földhöz, és fenntartható életmódunkkal hozzájáruljunk annak egészséges működéséhez.

Ennek fényében a WWF Magyarország útjára indította négylépéses kihívását, mely a kapcsolódás szimbólumára, a wifi-jelre épít, elemei pedig bárki számára teljesíthető feladatokat rejtenek - mondta a kommunikációs vezető.

Antal Alexa felsorolta a kihívásokat is:

  • Első lépés: arra buzdított mindenkit a szervezet, hogy csatlakozzon a Föld Órájához, és március 24-én 20:30-kor kapcsolja le a világítást egy órára,
  • Második lépés: egy hétig semmit ne nyomtassunk ki, hanem online használjuk dokumentumainkat, ezzel is védve erdőinket.
  • A harmadik lépcsőfok: a résztvevők vállalják, hogy egy hétig nem vásárolnak PET palackot, hanem csapvizet fogyasztanak - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője. 
  • Negyedik lépés: követni a WWF Magyarország Facebook oldalát, hogy mindenki képben legyen.

Antal Alexa elmondta azt is:

percenként 27 futballpályányi erdőterület tűnik el a Föld színéről,

ami évente csaknem 19 millió hektárt jelent, és az összes kitermelt fa 40 százalékát a papírgyártásban hasznosítják. A tengerekbe és óceánokba pedig 12 millió tonna műanyag hulladék kerül éves szinten. Ezeket a terheket próbálja meg a WWF Magyarország csökkenteni a kihívás egyes lépéseivel.

Rendezvények

Az idei Föld Órája alkalmából több ötletes esemény is alakul: Borsodnádasd és Balaton lakosai például egyszerre indulnak fáklyás esti túrára, a kirándulók találkozását követően pedig egy fúvószenekar ad gyertyafényes koncertet.

Magyarlakon Leonardo DiCaprio Özönvíz előtt című dokumentumfilmjét vetítik - az Oscar-díjas színész az Egyesült Államokban a WWF kuratóriumi tagja -, majd újrahasznosított befőttesüvegekből készítenek mécsestartókat, és kavicsokból készült "szentjánosbogár"-keresésre invitálják a résztvevőket.

A debreceni Kossuth Lajos Kollégium épületeiben a lekapcsolás ideje alatt élőzenével, tűzzsonglőrrel, néptáncbemutatóval és csillagnézéssel készülnek, de kávézók és szállodaláncok is csatlakoznak a lekapcsoláshoz.

A világ legnagyobb önkéntes civil akciója mindenkinek lehetőséget ad a kapcsolódásra és a valódi tettekre.

Tavaly a Föld Órája akcióban Lengyelországban a Visztula védelmét helyezték előtérbe, Kína vállalatokkal együtt gondoskodott arról, hogy fenntartható termékek kerüljenek forgalomba, Nigériában pedig a hulladékkezelés kérdéséről tárgyaltak a döntéshozók. A Föld Órája akcióhoz Magyarország 2008-ban csatlakozott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Föld Órája, 4 lépéses kihívás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást