Nyitókép: Fővárosi Főügyészség/BRFK

Nem vette észre a mozdonyvezető a „tilos” jelzést, káoszt okozott a Déli pályaudvaron

Infostart
2026. április 29. 10:45
A masiniszta hibája miatt nem csak az utasok kerültek veszélybe, hanem anyagi kár is keletkezett, illetve számos másik vonat késett vagy maradt ki.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ellen a 40 éves mozdonyvezető ellen, aki nem vette észre a tilos jelzést, és ezzel veszélynek tette ki az utasokat a Déli pályaudvarnál – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat lényege szerint a férfi az általa vezetett vonattal 2024. november 25-én kora délután, az I. kerületben, a Déli pályaudvar irányába közlekedett a Márvány utcai felüljáró alatti pályaszakaszon. A vonaton kb. 60 személy utazott.

Ugyanekkor a Déli pályaudvar 12-es vágányán a vádlott szerelvényével ellentétes irányba történő indulásra várt egy másik vonat, utasokkal.

A vádlott a Déli pályaudvar első bejárati jelzőjén kb. az itt megengedett legnagyobb, 20 km/h sebességgel áthaladt, a következő bejárati jelzésnél azonban nem vette észre, hogy az számára tiltó, („Megállj!”) vörös fényjelzést ad, így azon túlment. Az egyik irányítótoronyban dolgozó munkatárs ezt észlelte, és a vezetőt rádión keresztül megállásra szólította fel. A vádlott ekkor azonnal fékezésbe kezdett. A jármű egy váltóra is ráhaladt, végül azt megrongálva állt meg. A vonat elzárta a szabad vágányutat az éppen kiinduló szerelvény elől. Utóbbi vezetőjét emiatt megállásra utasították, aminek eleget tett.

A vádlott cselekménye következtében személyi sérülés nem következett be, azonban gondatlan cselekményével a vasúti közlekedésben részt vevő, a két vasúti szerelvényen utazók testi épségét veszélyeztette.

Az érintett vágányon kb. 3 és fél órán át szünetelt a közlekedés, ezért – vonatkimaradások mellett – 26 vonat összesen 720 percet késett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a hanyagságot a nyomozás során beismerő vádlottat vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével vádolta meg vádiratában.

A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – halmazati pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el a férfit a vasúti járművezetéstől.