Nyitókép: Unsplash

Sajátos megoldást alkalmazott a pékség, nem lett jó vége

Infostart / MTI
2026. április 28. 12:08
Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói tulajdonosa ellen.

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a negyvenes éveiben járó vádlott vállalkozásának villanyszámlája 2023-ban drasztikusan emelkedett, ezért 100 ezer forintért megbízott egy férfit, hogy a mérődoboz zárópecsétjét bontsa meg és alakítsa át a mérőórát, hogy az a ténylegesen használt villamos energiánál kevesebbet mérjen.

Ezt a vádlott segítője úgy oldotta meg, hogy rézlemezekkel eltérítette a bemenő áramerősséget a fogyasztásmérő óra belső áramtekercsétől.

A közleményben kiemelték: a koszovói férfi ezzel a módszerrel fél év alatt több mint 30 ezer kilowattórányi áramot vételezett jogtalanul, azonban 2023 szeptemberében a szolgáltató munkatársai ellenőrzést tartottak a pékségben, és ekkor mind a zárópecsét megbontását, mind a vezetékek illegális átalakítását észrevették.

A vádlott a lebukása után az okozott kárt megtérítette a szolgáltatónak.

Az ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfira jelentős értékre elkövetett lopás miatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.