Nyitókép: mrohana/Getty Images

Gúnyolták a társai az iskolában a borsodi fiút – meg akarta ölni őket

Infostart
2025. január 27. 15:58
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen emberölés előkészületének bűntette miatt. Az elkövető azért, mert csúfolták, megalázták, osztálytársai megölésére készült.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy borsodi település általános iskolájának tanulója volt, osztálytársai rendszeresen csúfolták, gúnyneveken szólították, megalázták, ami lelkileg rendkívül megviselte. A fiú 2024. májusában, otthonából egy konyhakést vitt magával az iskolába azért, hogy osztálytársai viselkedését megtorolva, kioltsa az életüket. Az elkövető délben, a tanórán elővette a kést, pengéjét a nyelvén húzogatta, a tanár vette el tőle, ujjait a markolatról egyesével kihajtogatva, majd átadta az igazgatónak.

Másnap közölte osztályfőnöknőjével, hogy az iskolába bevitt késsel az volt a szándéka, hogy osztálytársait megölje, majd az interneten olyan bejegyzést tett közé, hogy lakókörnyezetében mindenki fizetni fog, amiért ő szenvedett. A pedagógusnőnek megírta, hogy bemegy az iskolába és valamennyi osztálytársát megöli. A tanárnő értesítette az igazgatót, feljelentést tettek a rendőrségen.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.