Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Az Árpád hídi gázoló milliós kártérítésre számíthat

Infostart
2024. szeptember 12. 17:45
A tavaly nyári halálos autóverseny egyik résztvevőjének eltört a kulcscsontja a balesetben, ezért kártérítést kaphat. A halálos áldozat egy vétlen kerékpáros volt.

2023 júliusában megdöbbentő közlekedési baleset történt az Árpád hídon a hajnali órákban. Egy száguldozó Mercedes gázolt halálra egy 26 éves kerékpárost, akinek mindkét lába leszakadt. Friss fejlemény az ügyben, hogy a gázoló sofőr akár milliós jóvátételt is kaphat, mert eltört a kulcscsontja, amit egy másik száguldozó autó sofőrje okozhatott.

A vizsgálat szerint akkor tört el a kulcscsontja, miután halálra gázolta a kerékpárost, és a másik autós, akivel versenyzett, belecsapódott. A luxusautóval száguldozó férfinak a másik sofőr ezért jóvátételt fizetne, erről az ügyészség fog dönteni. Nem ez lenne az első megdöbbentő határozat az egész országot megrázó ügyben.

Az ügyben az a gyanúsított, aki a második kocsit vezette, közúti baleset gondatlan okozásának vétségével lett meggyanúsítva, mivel, amikor beleszaladt az előtte már felborult autóba, akkor sérült meg az első kocsi sofőrje – mondta a Tényeknek Rab Ferenc a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

Ezért a BMW sofőrje most kérvényezte, hogy jóvátételt fizethessen a biciklist halálra gázoló sofőrnek. Erről az ügyészség fog dönteni.

A másik illegálisan versenyző sofőr azt is hozzátette, hogy szerinte a Mercedesből kifolyt olajon csúszott meg. A következő hetekben dől el, hogy ezt teljes beismerésnek ítéli-e az ügyészség. Ha engedélyezik a jóvátételt, az Árpád hídi gázoló akár milliókat is kaphat.

Nem ez lenne az első, sokkoló döntés az ügyben.

Tavaly októberben ugyanis elengedték a 34 éves gázolót, és háziőrizet alá került. Majd néhány hónapja újabb határozatot hozott a bíróság, és a háziőrizetet is megszüntette.

A gázoló szabadon mozoghatott Budapesten. A döntés óriási felháborodást váltott ki, és az ügyészség is fellebbezett ellene.

Ezután a bíróság szigorított, és kimondta, hogy este 8-tól reggel 7-ig nem hagyhatja el az otthonát. Napközben viszont ezután is szabadon mozoghat, de autót nem vezethet.