Nyitókép: Pixabay

Gázolással végződött a családi viszály, az elkövető menekülőre fogta

Infostart
2024. augusztus 30. 20:31
Alaposan felfegyverezve, erőszakkal akarta lerendezni az egyik család a nézeteltérését a másikkal. Az egyikük odáig merészkedett, hogy autóval üldözőbe vette, majd kétszer elütötte haragosát.

A Békés Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte a letartóztatását annak a 25 éves újkígyósi férfinak, aki a társaival elkövetett garázdaság során gépkocsijával elgázolta a sértettet - írja közleményében az ügyészség.

A megalapozott gyanú szerint 2024. augusztus 26-án, délután, két család között féltékenység miatt alakult ki konfliktus. Ennek során az egyik család macsétával, ásóval, kapával felfegyverkezett tagjai Kétegyházán, egy italmérő helynél rátámadtak a másik családra.

A sértett a bántalmazás elől menekülni próbált, amire a gyanúsított a gépkocsijával utána indult, majd szándékosan elsodorta azzal. Mire a sértett felállt, a férfi a gépkocsival visszafordult és ismét elgázolta, aki súlyos sérülései miatt a földön maradt, majd a kiérkező mentők szállították kórházba.

A férfi a helyszínről a gépkocsival elmenekült, a rendőrség egy nap után azonosította őt, majd az előállítása és a gépkocsi felkutatása iránt intézkedtek, azonban a lakásáról ismeretlen helyre távozott. Néhány órával később a férfi a gépkocsival önként megjelent a rendőrségen.

A férfit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették. A cselekmény büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés.

A Békés Vármegyei Főügyészség azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert az eljárás kezdeti szakaszában a rendőrség elől megszökött, és a gépkocsit, mint bizonyítási eszközt elrejtette. A bűncselekmény tárgyi súlya, magas büntetési tétele miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is és tartani lehet attól, hogy a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné.