Nyitókép: Unsplash

Cserbenhagyásos gázolás: öten ültek az autóban, senki sem segített

Infostart
2024. augusztus 3. 05:00
Szabályosan kelt át a zebrán az a lány, akit elütöttek Békéscsabán. A sofőr nem állt meg, annak ellenére sem, hogy négy utasa is látta a történteket. A mentőket és a hatóságokat a többi járókelő értesítette.

Könnyebben megsérült az a fiatal lány, akit egy személyautó ütött el 2024. május 14-én 7 óra 15 perc körül Békéscsabán, a Gyulai úton - írja beszámolójában a rendőrség. A lány szabályosan ment át, az autó vezetője mégsem észlelte időben.

Az ütközés után a lány a földre esett, ahonnan önerőből felállt, az autós pedig továbbhajtott. Járókelők siettek a fiatal segítségére, akinek vérző sérülései voltak és nagyon megijedt.

A telefonja is összetört, így nem tudta értesíteni a családját a történtekről.

A bejelentést követően a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azonnal információt gyűjtöttek és meghallgatták a szemtanúkat is. Alig négy órával az eset után már tudták az autó rendszámát és azt is, hogy a történtek idején ki vezette a kocsit.

A 47 éves mezőkovácsházi férfi feleségével és másik három kolléganőjével utazott az autóban, amikor a baleset történt. Mind az öten látták, hogy elütötték a lányt, és azt is, hogy nehezen tudott felkelni a földről. Ennek ellenére nem hívtak segítséget hozzá, pedig mindannyiuknál volt mobiltelefon. Mint mondták, abban bíztak, hogy nem történt komolyabb baja a lánynak és az eset után továbbment.

Két órával később - immár gyalog - ismét a baleset helyszínén jártak, és látták a helyszínelő rendőröket, de még ekkor sem jelezték, hogy közük van a történtekhez.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított az autót vezető férfi és négy utasa ellen is. Az ügy vizsgálata a napokban befejeződött és az a rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.