Nyitókép: Pixabay

Kocsiba is ülhet at Árpád hídi gázoló

Infostart
2024. július 1. 15:29
Nincs még vádemelés az egy éve történt balesetben.

Ahogy arról tavaly az Infostart beszámolt, 2023. július 1-én hajnalban egy gépkocsi haladt Budapesten, az Árpád hídon Buda irányába, amikor a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, majd többször megpördült és átszakítva a szalagkorlátot elütött egy Pest irányából haladó kerékpárost. Ezután a kocsi nem állt meg, hanem tovább csúszott és nekiütközött egy másik autónak – közölte a BRFK.

A végzetes balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt, és mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza során a csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a járműve fölött, és a szalagkorlátot átszakítva belerohant a kerékpárúton bicikliző 26 éves férfiba, aki ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

A RACE-001-es rendszámú sportautó 34 éves sofőrjét nem sokkal később letartóztatták, de már tavaly októberben szabadult a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került nyomkövetővel a lábán. A 24.hu arról ír, hogy azóta ezen is enyhített a bíróság. A férfi ellen még nem eltek vádat, vele szemben már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát. Vagyis szabadon mozoghat a fővárosban, még ha a nyomkövetőt továbbra is viselnie kell. Az ügyészség fellebbezett, szerintük ugyanis az elkövetőt így semmi nem tarthatja vissza attól, hogy újra vezessen.

A portál úgy tudja, a vádemelés előtt még azt is vizsgálják a hatóságok, hogy a BMW-sofőr magatartása okozott-e tartós károsodást a versenyben elől haladó Mercedes vezetőjének. Az igazságügyi szakértői vélemény alapján a Mercedes legalább 137 kilométer/órával haladt, noha csak 70 kilométeres sebesség megengedett a hídon.

A Mercedest vezető férfi egyébként már máskor is balesetezett, 13 büntetőpontja volt.