Nyitókép: PeopleImages/Getty Images

Rendőrök vitték el az egyik volt nyíregyházi főorvost

Infostart
2024. január 24. 16:50
A szakember a vád szerint elfogadta az orvoslátogató plusz bevétellel kecsegtető ajánlatát.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa, valamint üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett miatt egy gyógyszerforgalmazó társaság orvoslátogatója ellen - írja közleményében a rendőrség. Az ügyben vádat emeltek, erről korábban beszámoltunk.

A rendőrségi nyomozás jelen állása szerint az 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt elfogadta a 42 éves orvoslátogató által jogtalan előnyként felkínált pénzbeli juttatást egy bizonyos gyógyszer felírásáért cserébe.

A szert daganatos betegeinek írta fel, ezért dobozonkénti juttatást kapott,

amiből több millió forintja jött össze.

A Szabolcs vármegyei nyomozók a főorvost és az orvoslátogatót 2024. január 15-én a rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök kutatásokat tartottak, és lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó iratokat és elektronikus adatokat.

A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

A nyomozás folytatódik, így várható, hogy a gyanúsítottak száma nőni fog - erősítették meg a vádemelésben is közölt hírt.