Nyitókép: ugyeszseg.hu

Rendőrségi munkájával élt vissza, sorozatban verte át áldozatait

Infostart
2023. január 30. 13:24
Tizenhétszer volt sikeres, mire lekapcsolták.

A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a budapesti férfival szemben, aki közel 2,5 millió forintot szerzett internetes csalások útján.

A vád szerint a férfi 2022 év júniusától rendszeresen járt kaszinóba, melynek következtében az anyagi helyzete megromlott, és emiatt több magánkölcsön felvételére is kényszerült. Mivel az egyik budapesti rendőrkapitányágon dolgozott fegyveres biztonsági őrként, ezért feltűnt neki, hogy sokan tesznek feljelentést amiatt, hogy internetes csalások útján szereztek tőlük pénzt, ezért elhatározta, hogy ő is ezzel a módszerrel fog pénzhez jutni - derült ki a Somogy Vármegyei Főügyészség közléséből.

A vádlott kihasználva azt, hogy a korábbi valós eladásai miatt jók voltak a vásárlói értékelései, olyan keresett játékkonzolokat, illetve mobiltelefonokat hirdetett meg eladásra, amelyekkel valójában nem rendelkezett. A férfi ráadásul azért, hogy a sértettek bizalmát elnyerje, a velük való kommunikáció során többször keltette valótlanul azt a látszatot, hogy rendőrként dolgozik, ennek alátámasztására pedig

olyan profilképet választott, amin a rendőrségi egyenruhára hasonlító pólóban volt látható.

A vádlott ezzel a módszerrel összesen 17 sértettet ejtett tévedésbe, akiknek 20.000 és 373.000 forint közötti kárt okozott úgy, hogy a bűncselekmény-sorozattal közel 2,5 millió forintra tett szert.

A vádlottat végül a kaposvári nyomozók 2022 szeptemberében Budapesten őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására is.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a sértetteknek okozott kár megtérítésére tett indítványt.

(A nyitókép a vádlott és az egyik sértett között lezajlott üzenetváltásról készült.)