Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Börtön járt az út mentén hagyott kutyáért

Infostart
2023. január 15. 14:15
Állattartástól eltiltás érdekében perel az ügyészség.

Az ügyészi perindítás előzménye az az állatkínzás vétsége miatt indult büntetőügy, amelyben a Kalocsai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított, majd a Kalocsai Járásbíróság jogerősen végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy nőt – olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.

A Kalocsa környéki településen élő nő egy éven át tartotta és gondozta otthonában a vizsla jellegű ebet. 2022 őszén a nő végleg elköltözött élettársához Dunapatajra, de a kutyát oda már nem vitte magával, hanem

útközben a gépkocsijából kitette az országút mellé és ott magára is hagyta az állatot.

Az Összefogás az Állatokért Alapítvány munkatársai közösségi média bejegyzés alapján megtalálták és befogták a magára hagyott, beteg és lesoványodott ebet, amely azóta új gazdára talált.

Az ügyészség az állatvédelmi szabályok súlyos megsértése miatt – a büntetőügy jogerős befejezését követően – polgári pert indított a kutyatartóval szemben annak érdekében, hogy a bíróság a kedvtelésből tartott állatok tartásától 1 évre tiltsa el.

Az ügyben a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.