Nyitókép: ügyészségi videó

Videón, ahogy fiatalok levizelik a budapesti zsinagógát

Infostart
2023. január 13. 20:47
Az ügyészség vádat emelt négy fiatallal – köztük egy 16 éves fiúval – szemben, akik tavaly május 1-jén, a Dohány utcai zsinagóga előtt szemetet dobáltak, kukát rugdostak és levizelték az épület falát.

A vádirat szerint a fiatalok hajnalban, ittasan, a VII. kerületben a Dohány utcai zsinagógához mentek, majd leültek az épület előtt lévő egyik padra, ahol tovább söröztek és közben hangosan kiabáltak.

Az italozás során először az akkor 16 éves fiú állt fel a padról, és belerúgott egy kukába. Ezután két másik társa a zsinagóga épülete felé náci karlendítéseket imitált, és közben hangosan kiabáltak. A negyedik fiatal minderről a mobiltelefonjával videófelvételt készített.

Később sörösüveget rugdostak, szeméttel dobálták egymást, illetve a zsinagóga falát, végül levizelték az épületet. A járókelők buktatták le őket, mert videót is készítettek az esetről.

Az ügyészség a tettüket beismerő négy fiatalt csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, és velük szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.