Feleségének támadt késsel egy férfi

Infostart
2022. január 5. 19:21
Amiatt aggódott, hogy mi lesz a feleségével, ha ő meghal - és úgy döntött, inkább végez vele. Mentális zavara miatt pszichiátriára került.

A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró elrendelte annak a 69 éves férfinak a letartóztatását, aki otthonukban egy késsel bántalmazta feleségét - közölte honlapján az ügyészség.

Emberölés bűntett kísérlete miatt folytat nyomozást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ellen a 69 éves férfi ellen, aki 2022. január 2-án, délelőtt, drégelypalánki otthonukban megtámadta a feleségét.

A férfi a szobába érkező felesége mögé lépett, bal kézzel megfogta a felesége nyakát és a jobb kezében tartott késsel megvágta azt, miközben azt mondta, hogy „Meg kell tennem!”. Ezt követően mindketten a földre estek, ami miatt a férfi elengedte a felesége nyakát, aki a lakóházból kimenekült.

Az erősen vérző sértetthez annak segítségkérése alapján járókelők közreműködésével a szomszéd hívott mentőt, a kórházba szállított sértetten műtétet hajtottak végre. A férfi a cselekmény során a saját nyakát is megsebezte. A sértett a bántalmazás következtében a nyak haránt irányú, 15 cm hosszúságú, 8 napon túl gyógyuló vágott sérülését szenvedte el.

A terhelt a cselekményt követően közölte a fiával, hogy „megöltem anyádat”, melyhez zavartan hozzátette, hogy „ezt ti értetek tettem, és nagyon szeretlek titeket”, és hogy „ez meg kellett tennem”.

A férfi – akit a nyomozók emberölés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként az ügyben – az utóbbi időben a külvilágtól teljesen elzárkózott, többször tett kijelentést saját temetésére vonatkozóan, illetve félelmét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a feleségével, ha ő meghal. A gyanúsítottat a bűncselekményt követően a mentális zavara miatt pszichiátriai osztályon helyezték el.

A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a bűncselekmény súlyára figyelemmel a terhelt jelenlétének biztosítása, továbbá a bűnismétlés megakadályozása érdekében a nyomozási bíró egy hónapra elrendelt a gyanúsított letartóztatását, annak végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölve ki.