Vádat emeltek a Kálvária téri erőszakoskodó ellen

Infostart
2021. július 12. 10:34
Videón a márciusi, VIII. kerületi eset.

A vád szerint egy külföldi férfi idén márciusban egy fővárosi autóbuszon támadott meg egy nőt, lerángatta buszról, majd erőszakoskodott vele; az ügyészség szexuális erőszak bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a vádlott egy 27 éves jemeni állampolgárságú férfi március 27-én kora reggel a 9-es autóbuszon utazott a sértettel. A férfi a VIII. kerület, Kálvária téri megállónál rátámadt a nőre, a kabátjánál fogva lerángatta a buszról, majd hátulról átkarolta a sértettet, kabátjának és nadrágjának cipzárját lehúzta, majd erőszakosan fogdosni kezdte. A sértett próbált kiszabadulni a vádlott fogásából, miközben többször segítségért kiabált. A dulakodás során a férfi felemelte és a földre dobta a sértettet, majd ráült és továbbra is lefogva tartotta azért, hogy a nővel további szexuális cselekményt végezzen.

Végül járókelők a nő segítségére siettek, és a további bántalmazását megakadályozták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi nyomozói a férfit elfogták és vele szemben a nyomozást lefolytatták.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit szexuális erőszak bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványoz a vádiratban.

Az esetről készült videót itt lehet megnézni.