Fordulat a kistarcsai gyermekhalál ügyében: tanúból gyanúsítottak lettek a szülők

Infostart
2018. november 30. 06:51
A hároméves kislány a család negyedik emeleti albérletének ablakából zuhant ki tavaly májusban. A szülőknek gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelniük.

Az apa első gyanúsítotti kihallgatása a Blikk információi szerint december végén lesz. A férfi ügyvédje a lapnak azt mondta, védence meglepődött azon, hogy tanúból gyanúsított lett, mert a hazugságvizsgálat szerint is mindenben igazat mondott

Fogalma sem volt arról, hogy gyermeke egyedül maradt a lakásban, mert a felügyeletével megbízott keresztanya hamarabb eljön, hogy odaérjen a munkahelyére. Az ügyvéd a kislány édesanyjának meggyanúsításán nincs annyira meglepődve, mert, mint mondta,

a nő a poligráfon is megbukott, méghozzá éppen annál a résznél, amikor arról faggatták, tudott-e az alkalmi bébiszitter hajnali távozásáról.

A nyomozás elején még a kislány keresztanyját gyanúsították gondatlan veszélyeztetéssel, ám az ügyészség ezt pár hét után megszüntette.

Ha a szülőket bűnösnek találják a gondatlan veszélyeztetésben, akár 5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.