OLAF-feljelentés után vádat emelt az ügyészség

InfoRádió
2017. február 7. 09:22
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt.

770 millió forintos költségvetési csalás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy az OLAF feljelentése nyomán indult bűnügyben. Az ügyben szereplő cégcsoport főtevékenységként - a nyomdaipari tevékenység mellett - papír csomagolóeszköz gyártással foglalkozott.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja - aki a cégcsoport tényleges irányítója volt - elhatározta, hogy úgy vesz igénybe jogosulatlanul hazai és uniós forrásból származó, vissza nem térítendő támogatást, hogy a cégcsoport üzemeiben már évek óta működő papírzacskógyártó gépeket - az ilyen tárgyú uniós pályázati felhívások feltételeinek megfeleltetve -

újonnan beszerzett gépként tünteti fel.

Az elsőrendű vádlott ennek megfelelően 2005 és 2010 között összesen négy - technológiai korszerűsítésre kiírt - uniós pályázatot nyújtott be új gépsorok beszerzésére úgy, hogy a gépek megvásárlása ténylegesen nem állt szándékában, célja mindegyik esetben a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt. Ennek érdekében a pályázati eljárások során - másodrendű vádlott közreműködésével - az új gépek beszerzését alátámasztó, valótlan tartalmú okiratokat (árajánlatot, vállalkozási szerződést, számlát, átadás-átvételi jegyzőkönyvet) készített és használt fel.

Emellett a férfi a helyszíni ellenőrzést végzőket is megtévesztette oly módon, hogy a már meglévő gépeken a láthatóan

használt állapotú alkatrészeket kicseréltette, illetve a gépeket átfesttette,

valamint az eredetük leplezése érdekében azokon hamis azonosító táblákat helyeztetett el.

Az elsőrendű vádlott a fentiek alapján mintegy 770 millió forint vagyoni hátrányt okozott, melyből több mint 630 millió forinttal az uniós, míg csaknem 140 millió forinttal a magyar költségvetést károsította meg.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2011 szeptemberében kezdeményezett vizsgálatot a cégcsoport tevékenységével, különösen a nevükben benyújtott pályázatokkal kapcsolatban, megállapításait pedig megküldte a Legfőbb Ügyészségnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott nyomozás eredményeként a Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.