Nyitókép: Koós János énekes, humorista, színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az Express, egy 1962-ben alakult egykori könnyűzenei együttes történetét idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Megjósolta a saját halálát Koós János

Infostart
2019. március 6. 06:54
Aradszky László özvegye szerint már másfél évvel ezelőtt érezhette az énekes, hogy baj van.

Aradszky László özvegye a Blikknek beszélt arról, hogy a két énekest - a férjét és Koós Jánost - évtizedeken át mély barátság fűzte egymáshoz, hatvan éven át szinte napi kapcsolatban voltak.

Az özvegy arról is beszélt, hogy Aradszky László másfél évvel ezelőtti temetésén Koós János azt mondta:

"Lacikám, nemsokára megyek utánad."

Már akkor érezhette, hogy baj van, de nem gondoltam, hogy komolyan mondja - mondta a bulvárlapnak Aradszky Éva.

Koós Jánost rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában érte a halál március harmadikán. Utoljára a halála előtt három héttel lépett fel az S. Nagy István emlékére szervezett dupla koncerten. Kollégái szerint rossz fizikai állapotban volt, nagy fájdalmai voltak, a koncert előtt elesett, megsérült a keze és a lába is.