Újabb szívszorító részletek az inárcsi gyilkosságról

Infostart
2018. július 12. 10:06
A férfi a szerda reggeli órákban, ügyintézés közben, a hivatalban támadta meg az ügyintézőt, aki három gyermek édesanyja volt.

A Pest megyei Inárcson szerdán megöltek egy családsegítőként dolgozó 44 éves nőt. Egy férfi egy késsel rontott be a helyi családsegítő hivatalba, ahol magából kikelve kiabálni kezdett, aztán odament az ügyintézőhöz és nyakon szúrta. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, elvérzett.

A Bors értesülései szerint a hivatalba a 61 éves Cs. Attila sétált be. Információink szerint a férfinak hiteltartozásai voltak, ami miatt már a házát is árverezték. Emellett az is fenyegette, hogy gyerekeit elveszíti, ezért úgy érezte, összeomlik az élete. Cs. Attila az elmúlt években biztonsági őrként kereste kenyerét, négy gyermek édesapja volt. A házat, amiben élt, csak néhány éve építették fel a településen.

A Ripost a meggyilkolt nő ismerősétől úgy tudja, a férfi már kedden is járt a hivatalban, de akkor nem volt ügyfélfogadás, ezért megmondták neki, hogy másnap reggel menjen vissza, akkor már Andrea is bent lesz.

A döbbenetes tettre Cs. Attila (61) azután szánta rá magát, hogy közölték vele: az árverezés alatt lévő otthonát hamarosan el kell hagynia, ráadásul legkisebb, beteg kislányát is elvehetik - írta a Blikk. Egy neve elhallgatását kérő utcabeli azt mondta a lapnak, hogy a férfi régen rendőrként dolgozott, aztán a feleségével külföldre mentek. "Két éve jöttek vissza. Az asszonynak az előző kapcsolatából volt már egy gyereke, Attilától pedig három. A legkisebb, egy kislány, csak tolókocsival tud közlekedni. Nagyon szeretik és óvják. Az utóbbi időben Attilán látszott, hogy nagyon ideges. Úgy tudom, egy hipermarketben dolgozott biztonsági őrként. Fizetése azonban nem fedezte a kiadásaikat, plusz még a korábban felhalmozott adósságokat. Az is nyílt titok volt, hogy a házukat árverezik".

"...De édesanyám félt! Mert bántották verbálisan. És édesanyám így is bement dolgozni, szeretettel és türelemmel, rendíthetetlen hittel, hogy egy jobb dolgot vihet ma végbe.” - írta a Facebookon a meggyilkolt nő legidősebb lánya.

V.-T. Andreát mindenki szerette. A háromgyermekes édesanya a helyiek elmondása szerint a munkáját hihetetlen odaadással, empátiával végezte. A bajba jutott családoknak próbált segíteni, megtalálni a kiutat a nehéz helyzetből.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást az ügyben. Cs. Attilát elfogták.