Háromszáz métert csúszott hason a repülőgép a pécsi kifutópályán

Infostart
2018. február 4. 10:08
Légi közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 56 éves szegedi férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy Cessna C-310 típusú repülőgéppel oktatott 2017. október 6-án a Pécs-Pogány repülőtéren, a szimulált motorhibával történő leszállást gyakorolta tanulójával. Az oktató leszállás közben a repülőgép futóművének kiengedését nem ellenőrizte vissza, ezért a gép hason landolt a kifutópályán.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy látta, amikor a tanulója kezével lehúzta a futóművet kiengedő kart, azonban azt nem ellenőrizte le, hogy a visszajelző lámpák kigyulladtak-e. A landolás során személyi sérülés nem történt, azonban a repülőgépben körülbelül 5 millió forint kár keletkezett.

A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - írja a police.hu.