A volt építési és közlekedési miniszter a Fidesz keddi, budapesti frakcióülésére érkezőben az MTI-nek az ügyet úgy kommentálta: a Tisza Párt és a kormány azt várja el a hatóságoktól, hogy a Fideszt politikailag ellehetetlenítse és megsemmisítse.
„Magyarországon ma nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik” – fogalmazott.
Nagyon aggasztónak nevezte, hogy fideszes szavazók adataihoz akar hozzáférni az ügyészség, ez szerinte „életveszélyes és abszolút a demokratikus politikai kultúrával szemben áll”.
Hozzátette: az ügyészség nem mondja meg pontosan, hogy mit csinál, fideszes adatokban „matat jelen pillanatban”.
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy „az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait”. A kommunikációs igazgató a történeteket az „önkényuralom” szintlépéseként értékelte.
Az MTI megkeresésére Bodó Marianna, az ügyészség szóvivője azt közölte: az NKA ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás kapcsán folytatott nyomozati cselekményt kedden a Fidesz szervereit biztosító központban a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség megerősítette az eljárási cselekményt, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva többet nem kívántak közölni.
A főügyészség június 25-én közölte, hogy a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben. A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött, amellyel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott. A pénzügyi nyomozók a pályázati kérelmek elbírálása kapcsán eljáró hat embert őrizetbe vették, és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Kecskeméti Törvényszék mind a hat gyanúsítottat letartóztatta harminc napra. Közöttük van Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke, Ughy Attila volt fideszes országgyűlési képviselő, a 17 milliárd forint kiosztásáról döntő Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának korábbi elnöke, Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) májusban felfüggesztett főigazgatója, valamint az NKTK kabinetvezetője és az ideiglenes kollégium két, az egykori Kulturális és Innovációs Minisztérium által delegált tagja.