Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán május 1-je alkalmából közzétett köszöntőjében. Magyar Péter előző nap közölte, hogy sógorát, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza jogi vezetőjét kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására.
A 22 évvel Magyarország uniós csatlakozása után, május 1-jén kiadott ünnepi videóüzenetben a Tisza-kormány működési elveiről szólva elmondta, számára is „komoly dilemmát okozott” az a helyzet, ami miatt többen aggódnak, hogy egy kormánytag és a miniszterelnök között családi kapcsolat van.
Közölte: Melléthei-Barna Mártont egyetemista kora óta ismeri, kinevezésének alapja felkészültsége, a jogállamiság iránti elkötelezettsége volt. „A Fidesz lerombolta a jogállamot, Magyarországon megszűnt a jogbiztonság és az emberek törvény előtti egyenlősége. Mindennek a helyrehozatalára olyan embert kerestem, aki képes ezt az óriási, történelmi feladatot elvégezni, és akinek a szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, a jogász szakember 2024 februárja óta, az első perctől a rendszerváltó mozgalom tagja.
„Az elmúlt két évben a közösségünknek bebizonyította, amit hitem szerint a következő esztendőkben az egész országnak is be fog bizonyítani, hogy a politikai kockázatot is megéri vállalni azért, hogy az ország kaphasson egy becsületes és kiváló jogászt, szakembert. Jóval a közösségünkhöz való csatlakozása után kötötte össze az életét a húgommal.
Emiatt természetesen különösen fontosnak tartom, hogy munkáját a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett végezze, és minden döntése átlátható legyen”
– mondta.
Magyar Péter hozzátette, sokan sokféle áldozatot hoztak az utóbbi két évben. Most a régóta bíróként dolgozó húga is hoz újabb áldozatot, és a férje, illetve az ő kormányzati megbízatása idejére felfüggeszti aktív bírói tevékenységét, hogy a hatalmi ágak összefonódásának még a látszatát is elkerüljék.
A leendő miniszterelnök a videóban szólt arról is, hogy az új kormány működésében szigorú szabályokat vezetnek be: a miniszterek döntései átláthatóak lesznek, az összeférhetetlenségi helyzeteket nyilvánosan kezelik, és ezek a szabályok mindenkire érvényesek lesznek, így a kormányfőre is.
Leendő kormánya legfontosabb feladatának
- az ország rendbetételét,
- az uniós források hazahozatalát,
- a gazdaság beindítását,
- az állami közszolgáltatások fejlesztését,
- a magyar nemzet újraegyesítését és
- az igazságtételt nevezte.
Elmondta, az új Országgyűlés megalakulását követően az elsők között a nemzeti vagyonvisszaszerzési és védelmi hivatalról szóló törvény benyújtását tervezik. Ez a hivatal törvényben rögzített felhatalmazással fog fellépni a jogellenesen megszerzett közvagyon visszaszerzése érdekében, és biztosítani fogja, hogy a közvagyon védelme a jövőben ne politikai akarat kérdése, hanem intézményesen garantált alapvetés legyen – jelentette ki.
„Bárki, aki azt hiszi, hogy politikai támogatás, párthűség vagy személyes lojalitás felmentést vagy megbocsájtást jelent az elmúlt 20 év törvénysértései, visszaélései és a közvagyon sérelmére elkövetett cselekmények alól, az súlyosan téved. Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország. A törvény mindenkire egyformán vonatkozik” – fogalmazott.
Magyar Péter arról is szólt, hogy nehéz út előtt állnak, lesznek vitáik, lesznek hibáik, de amit vállaltak, azt meg fogják valósítani, Magyarországért és minden magyar emberért fognak dolgozni.