ELŐZMÉNYEK
- KDNP is közölte, kit jelölt alelnöknek az Országgyűlésbe
- Kiderült, mi várható az új nemzetbiztonsági bizottságtól
- Gulyás Gergely: kivezethető a rendkívüli jogrend, megvan a bizottsági elnöki tisztségek pártelosztása
- Választmány: Orbán Viktor felajánlotta lemondását, de nem fogadták el
- Közös nevezőre jutottak a parlamenti frakciók az alakuló ülés legfontosabb pontjaiban
A távozó kormányfő szerint most liberális kormányzás jön, amely előtt meg kell védeni 16 év vívmányait.
Orbán Viktor levelet írt a Fidesz tagjainak. Mint a Telex cikkében olvasható, a pártelnök megfogalmazása szerint a nemzeti kormányzás korszaka lezárult, liberális időszak jön, ehhez igazodva a Fidesznek szerinte a nemzeti ellenzék szerepét kell betöltenie, ennek szellemében alakították ki a parlamenti frakciót is.
A távozó kormányfő megköszönte a kampánymunkát, és kijelölte a feladatot: meg kell védeni 16 év eredményeit.
„A pártelnöki mandátumomat az Országos Választmánynak visszaadtam. A kongresszusig elnöki teendőimet ellátom, a jövőről pedig a kongresszus dönt majd” – írta. A kongresszusra június 13-án kerül sor.