Nyitókép: Pexels

Fiatal kereszténydemokraták buktathatják meg a koalíció tervezett nyugdíjreformját a Bundestagban

Infostart
2025. december 2. 07:47
A CDU fiataljainak csoportjától függhet a tervezett nyugdíjreform sorsa Németországban. A vita hetek óta tart, most azonban „sorsdöntő” szakaszba érkezett.

Már az előzmények is rendkívüliek voltak, a reform ugyanis egyike volt azon kevés témának, amelyekben a kormánykoalíciós pártok, a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD előzetes megállapodásra jutottak. Elsősorban azonban azért, mert a CDU-n belül lázadt fel egy fiatal képviselőkből álló csoport a reform ellen.

A tervezet szerint a nyugdíjak hosszabb távú stabilizálásáról, hivatalos megfogalmazás szerint „védettségi szintjének” biztosításáról van szó. Konkrétan arról, hogy a nyugdíjak szintjét legalább 2031-ig a bérekhez viszonyítva legalább 48 százalékon garantálják. Mindez kiindulópontot jelenthet a 2031 utáni nyugdíjak megállapításához.

A nem várt akadályt ugyanakkor fiatal kereszténydemokrata képviselők ellenállása jelenti. Szám szerint 18 ifjú „honatyáról” van szó, ez azonban elegendő ahhoz, hogy a tervezet ne kapja meg a Bundestag áldását a hét második felére előirányzott szavazáson.

A stabilizálás, azaz az említett védettségi szint nincs ínyére a a fiatalok csoportjának. Azzal érvelnek, hogy ez a jövőt illetően rendkívüli többletköltségekkel járna, ami a fiatalok generációját sújtaná. Konkrét összegre is utaltak: szerintük

2040-ig ez mintegy 120 milliárd eurós többletköltségeket jelentene a fiatal generációk kárára.

A kereszténydemokrata kancellár, Friedrich Merz a reform fő szószólója, és fiatal párttársai tiltakozása ellenére eddig hajthatatlan. Az államfő, Frank-Walter Steinmeier ugyanakkor a napokban kompromisszumot sürgetett, erre azonban egyelőre nincs jel.

A vitához most a kereszténydemokraták egyik legtekintélyesebb kereszténydemokrata politikusa, Hendrik Wüst észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök szólt hozzá. Nyilatkozatából az tűnt ki, hogy a konzervatívok parlamenti csoportjának fiataljait akarja meggyőzni, s ennek kapcsán a „kollektív felelősségre” apellált.

„Nincsenek elvárásaim a szabadon megválasztott képviselőkkel szemben, de feltételezem, hogy osztoznak az általános felelősségben”

– idézte az ARD közszolgálati médium a tartományi kormányfőt, aki reményét fejezte ki, hogy nem fogják nehéz helyzetbe hozni a kormányt.

A politikus ugyanakkor egy lehetséges megoldásra is utalt. Ennek lényege az lenne, hogy amennyiben a tervezet a héten mégiscsak megkapná a a fiatal konzervatívok áldását, a jövő évben egy reformbizottság külön foglalkozik majd aggályaikkal.

Wüst nyilatkozatára a csoport egyelőre nem reagált, szavazataik nélkül azonban a javaslatnak nincs biztos többsége a Bundestagban. A 630 tagú alsóházban a CDU/CSU 208, illetve az SPD 120 mandátumával összesen 328 képviselői hellyel rendelkezik.

A nyugdíjreform tervezetének elutasítása nagy fiaskót jelentene az amúgy is népszerűtlen Friedrich Merz kancellár, illetve az általa vezetett, májusi hivatalba lépése óta szinte állandóan bírált koalíció számára.