A kincstár minden hónap 12. napján utalja a nyugdíjakat – amennyiben az nem hétvégére esik –, a december viszont kivételt jelent. Ahogy azt már megszokhatták a nyugdíjasok, az év utolsó hónapjában előbb érkezik a nyugdíj, ráadásul jövőre az érintettek nyugdíjemeléssel is számolhatnak – emlékeztet az Origo.
A Magyar Államkincstár oldalán közzétett lista szerint idén ez
december másodika, kedd, vagyis ekkor utalják a nyugdíjasok 12. havi nyugellátását.
Akinek postai úton érkezik a nyugdíj, azok még az elmúlt év végén kaptak egy úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárat, azt kell figyelembe venni, onnan tudhatják, mikor kell várni a postás érkezését.
Mint ismert, az idősek már az ősz folyamán kézhez kaphatták a 30 ezer forintos vásárlási utalványokat, a novemberi nyugdíjak utalása pedig már az 1,6 százalékkal megemelt összegben történt, illetve érkezett nyugdíjkorrekció is. Decemberben szintén már az 1,6 százalékkal emelt összeget kapják.
Korábban döntés született arról is, hogy a kormány 2026-tól bevezeti a 14. havi nyugdíjat is. Mostanra a 14. havi nyugdíj kiutalásának részletei is kiderültek. Az erről szóló törvényjavaslatot várhatóan a héten elfogadja a parlament.
A múlt heti Kormányinfón az is elhangzott, hogy a kormány döntése értelmében jövőre 3,6 százalékos lesz a nyugdíjemelés.
Összefoglalva kronológiailag erre számíthatnak az idősek:
- decemberben már az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíj érkezik;
- januárban jön az újabb, 3,6 százalékos év eleji emelés;
- februárban pedig a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi járadék első negyede.