Nyitókép: Pixabay

Nagygyörgy András: tudatosabban kellene használni a hűtőszekrényeket

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2024. október 27. 10:01
Jelenleg mintegy 733 millió ember éhezik a világon és világszerte több mint 2,8 milliárd ember nem engedheti meg magának az egészséges táplálkozást – mondta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója. Beszélt arról is, milyen sokat tehetnének a háztartások az élelmiszer-pazarlás ellen.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és az Agrárminisztérium közös akcióval hívta fel a figyelmet a világ élelmezési problémáira. Egy speciális adománykonvoj haladt végig Budapest történelmi belvárosán, 19 élelmiszer-adományokkal megrakodott teherautó, amelyek 45 millió forint értékű élelmiszert szállítottak. Ebből kilencezer élelmiszercsomagot tudnak összeállítani a rászorulóknak – mondta az InfoRádióban Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója. Megjegyezte: akik megtehetnék, hogy tudatosan választanak és döntenek a kiegyensúlyozott étrendek mellett, azok is sokszor olyan döntéseket hoznak, amelyekkel nem a saját egészségüket szolgálják.

Kitért arra is, hogyan lehetne egyensúlyt teremteni a pazarló fogyasztók és az éhezők sokasága között.

"Az ENSZ felmérései szerint globális szinten több mint 700 millióan éheznek napi szinten, és közel 2,8 milliárd ember nem engedheti meg magának, hogy egészséges étrendet folytasson és válasszon. A változáshoz egyébként nemcsak a termelőknek és a kereskedőknek, hanem a lakosságnak is nagyon komoly változásokat kellene elérnie, hiszen

az összes élelmiszer-veszteségnek körülbelül a 60 százaléka Magyarországon is a háztartásokban keletkezik.

Egy fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb elosztási rendszerrel tulajdonképpen mindaz az élelmiszer mennyiség, amit megtermelünk a bolygón, az elég lenne arra, sőt még több is, mint hogy mindenkinek jusson megfelelő mennyiségű és minőségű étel" – mutatott rá.

Mint mondta, az élelmiszer-pazarlás nem akkor kezdődik, amikor a hűtőszekrényből kidobunk valamit, hanem már akkor, amikor nem tervezzük meg megfelelően például a bevásárlásainkat, nem nézünk körül otthon a kamrában, a hűtőben, nem ellenőrizzük a lejárati dátumokat az otthon levő termékeken, nem írunk bevásárlólistát. Ha ezeket egy fokkal tudatosabban kezelnénk, akkor máris elkerülhetővé válik az otthonunkban keletkező élelmiszer-veszteség igen nagy része.

"A legfontosabb talán a hűtőszekrények tudatos használata. Az, hogy valóban 0 és 5 fok között legyen a hőmérséklet a hűtőszekrényünkben, és okosan, tudatosan kezeljük az otthoni, akár elkészített meleg ételeket, és a maradékokat lehűtjük" – emelte ki.

Nagygyörgy András kiemelte: az élelmiszerbank azért dolgozik, hogy felkutassa a gyártók, a kereskedők és a vendéglátóhelyek feleslegessé vált készleteit, például a lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékeket. Így évente tízmillió kilogramm élelmiszert mentenek meg a megsemmisítéstől, hogy azokat a rászorulókhoz juttassák.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Élelmezési világnap és adománykonvoj - Nagygyörgy András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást