Nyitókép: Forrás: Facebook (Vitézy Dávid)

Ismét leáll az egyik legnagyobb budapesti építkezés

Infostart
2024. október 16. 15:30
A bíróság megsemmisítette a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyét.

A Fővárosi Törvényszék harmadszor is megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét. A háromfős tanácsban döntő bíróság megállapította, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jogszabálysértő módon minősítette katonai célúvá a civilek és a XI. kerületi önkormányzat által is támadott, a Hamzsabégi utat és a Rákóczi hidat is érintő beruházást.

Kreitler-Sas Máté, az LMP kerületi képviselője az Indexnek azt mondta, nem jött be az ÉKM trükkje, amivel meg kívánták akadályozni az építkezés bírósági leállítását. Mint mondta, katonai célúvá minősített beruházások esetében egyedül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bíróság járhat el, egy ilyen eljárás során pedig nem alkalmazható az azonnali jogvédelem, amellyel egyébként korábban élt is Újbuda Önkormányzata.

Az eddig okozott környezeti károkat már nem lehet semmissé tenni, de a jogerős ítélet szerint az építkezést azonnal fel kell függeszteni. A bíróság arról is döntött, hogy a környezetvédelmi engedélyről nem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, hanem a Pest Megyei Kormányhivatal folytathatja le az eljárást.

„Ma a bíróság a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyének ügyében új eljárás lefolytatását rendelte el. Folyamatosan tárgyalunk a beruházás környékén élő civilekkel, sok mindenben közeledtek már az álláspontjaink. Egy felülvizsgálati kérelem után a bíróságot is meggyőzzük majd! Az ország honvédelmi képességének fejlesztése nem lehet jogértelmezés vagy jogvita tárgya. Ez stratégiai kérdés!” – közölte a a szaktárca.