Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Visszatért eredeti nevéhez a Jobbik Magyarországért Mozgalom

Infostart
2024. szeptember 14. 21:35
Ismét pártelnökké választották Vona Gábort.

Ismét nevet változtatott a Jobbik, ami visszatér eredeti nevéhez. Eközben egykori elnöküket, Vona Gábort új pártjában ismét elnöknek választották az általa létrehozott Második Reformkor Mozgalomban (2RK).

Mindössze másfél év után ismét nevet változtat az elmúlt időszakban Jobbik–Konzervatívok néven futó Jobbik. A párt közösségi oldalán jelentette be, hogy visszatér eredeti nevéhez, a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz - írja az Index.

Pénteken tartották a párt 34. kongresszusát, ahol erről döntöttek. Mint ahogy a névváltást magyarázzák, azzal céljuk, hogy kifejezzék azon szándékukat, hogy legfontosabb céljuk, valamint a közösségük „egyetlen kijelölt útja a nemzeti érdekképviselet”.

Az, hogy újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatjuk tovább munkánkat, azt jelenti, hogy a konzervatív értékrendre alapozva az alapvető emberi méltóság megteremtését tekintjük feladatunknak minden magyar ember számára – magyarázzák a közleményben, amihez hozzátették, a régi-új névvel azt szeretnék jelezni, hogy a magyar társadalmat érintő valós problémák és azok képviselete a legfontosabb számukra.

A Jobbik jelenlegi állapotát leginkább azt mutatja, hogy az idei európai parlamenti választásokon mindössze 45 ezren szavaztak rájuk, amivel még az 1 százalékot sem érték el, miközben öt évvel ezelőtt 6,63 százalékkal még szereztek mandátumot, tíz évvel ezelőtt pedig még a legnagyobb ellenzéki pártként 14,57 százalékkal három képviselőt is adtak az Európai Parlamentbe.

A kongresszuson ismét pártelnöknek választották a kihívó nélkül maradt Vona Gábort, akit a delegáltak 90 százaléka támogatott. A 6 alelnöki pozícióra kilencen jelentkeztek, köztük Burány Árpád, Kézdy Dániel, Labundy Márk, Sarokné Varga Anna, Tóth Gábor, valamint az EP-listavezetőjük, Pekárné Farkas Emese.