Nyitókép: Leren Lu/Getty Images

Újdonságokkal, vitás kérdésekkel indult a tanév

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2024. szeptember 2. 10:33
Megkezdődött a 2024-25-ös tanév, amely egészen június 20-áig tart majd. Hőségintézkedéseket tenne lehetővé az iskolában a PDSZ

Mintegy másfél millió diák kezdte meg az iskolai tanévet Magyarországon. A Gelo könyvellátó 13 millió tankönyvet szállított ki 4100 iskolába 1,2 millió diáknak - mondta el a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Vitályos Eszter kormányszóvivő.

Újdonság, hogy szeptember elsejétől a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákok számára az állam ingyenesen biztosítja a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. A továbbiakban is fenntartják azt a lehetőséget, hogy a sikeres nyelvvizsga díja visszaigényelhető. Ez az elmúlt években is már több mint 6 milliárd forintot jelentett a magyar családoknak, és több mint 187 ezer fiatal vette igénybe.

Az iskolakezdéssel hatályba lép a mobiltelefonok iskolai használatát korlátozó jogszabály is. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok rendszeres mobilhasználata nincs jó hatással a személyiség fejlődésére és a tanulmányi eredményekre sem.

"Nagyon sok ország vezetett be hasonló intézkedéseket, mint ami most Magyarországon is életbe lép, tehát nem állunk ebben egyedül, és értelemszerűen maga a korlátozás, valamint annak módja mindenhol vált ki vitákat. Az intézkedéstől azt várjuk, hogy az iskolákban javuljon a tanulási eredmény, illetve a fiatalok egymás közötti kapcsolatai" – fogalmazott.

Az államtitkár korábban arról is beszélt, hogy a pedagógus teljesítményértékelés és a sávos bérrendszer bevezetése jelentős eszközt ad az igazgatók kezébe, hiszen munkatársaiktól évente egyéni teljesítményeket kérhetnek, ezt pedig elismerhetik a bérek évenkénti felülvizsgálata során, ezáltal jelentősen megnőnek az irányítási és motivációs lehetőségeik. Ha ezt az eszközt jól használják, az igazgatói teljesítményük és az általuk irányított intézmények eredményessége is javulni fog.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta: a jogszabály gyakorlati megvalósítása okozhat problémákat az iskolákban. Álláspontjuk szerint annyit kellett volna csak a jogszabályba vagy akár a köznevelési törvénybe belefoglalni, vagy az oktatási intézmények működési rendjében szabályozni, hogy a diákok az okoseszközöket kikapcsolt állapotban, a táskájukban kell hogy tartsák. Amennyiben pedig a pedagógus engedélye nélkül használják, akkor a pedagógus elvehesse és csak a szülőnek adhassa vissza. Megjegyezte: "nem kellett volna ennyire túlcizellálni és túlbonyolítani az egészet".

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az életben lévő másodfokú hőségriasztásra reagálva levélben jelezte a Belügyminisztériumnak azt a kérését, hogy ha a meteorológiai előrejelzések alapján a várható napi középhőmérséklet meghaladja a 25 Celsius-fokot, az igazgatók intézkedhessenek a tanítás, oktatás rövidített órákkal történő megtartásáról.

Hétfő este 18 órától Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. Tartsanak velünk!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Iskolakezdés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást