Nyitókép: MTI/Varga György

Idén két-három héttel korábban kezdődik a szőlőszüret

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. július 22. 13:52
Az extrém meleg időjárás miatt már július végén elkezdődik a szőlő szüretelése a csabagyöngye és az irsai fajtákkal – mondta az InfoRádióban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi ügyekért felelős alelnöke. Varga Máté szerint a tavaszi fagyok és a nyári jégkárok ellenére jobb lesz az idei termés a tavalyinál.

A korán érő szőlőfajtákat általában augusztus közepén vagy végén kezdik el szüretelni, de a kánikula miatt idén már július végén elindulhat a betakarítás a csabagyöngye és az Irsai Olivér fajtákkal. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmaközi ügyekért felelős alelnöke az InfoRádióban elmondta: elég jók a kilátások az idei termésmennyiséget illetően, bár a tavaszi fagyok és a nyári jégkárok okoztak problémákat az ország egyes borvidékein, hiszen több száz hektárnyi területet sújtottak a természeti csapások. „Azt sajnos nem lehet egyöntetűen kijelenteni, hogy mindenhol magas termés lesz” – tette hozzá Varga Máté.

Ugyanakkor a tavalyi gyengébb év után idén nagyobb mennyiségű termésre számít a HNT alelnöke. Mint fogalmazott, a tartósan nagy forróság „nem igazán használ” a szőlőnek. A fiatalabb ültetvényeken – ahol még nem nagy a gyökértömeg – már észrevehető az alsó levelek sárgulása. Varga Máté elmondta:

ezeken az ültetvényeken már nem biztos, hogy fel tud venni a talajból annyi vizet a szőlőnövény, amennyi a fürtök kineveléséhez, a bogyónövekedéshez szükséges lenne.

Varga Máté arról is beszélt, hogy vannak olyan szőlőfajták is, amelyeket csak ősszel szüretelnek. A későbbi érésű fajták leszedése a szüreti szezon végén történik, ilyen például a rajnai rizling, a cabernet sauvignon vagy más kékszőlők.

Ezek a fajták valószínűleg szeptember végén vagy legkésőbb október elején bekerülnek a pincékbe, így a kevésbé alkoholos, gyümölcsösebb vörösborok is viszonylag hamar elkészülhetnek a piaci trendeknek, valamint a fogyasztási szokásoknak megfelelően.

„Összességében a teljes szüret két-három héttel korábban kezdődik idén” – tette hozzá a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi ügyekért felelős alelnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A nyári hőség miatt idén két-három héttel korábban kezdődik a szőlőszüret
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást