Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Szakértő: az ember komoly veszélyt jelent a Balatonra

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. június 22. 16:00
Sok szennyeződés kerül Balatonba az emberről és az emberből – mutatta ki a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, amely a napokban konferenciát is szentelt a témának.

"Sokféle humán eredetű szennyeződés van a tóban" – mondta az InfoRádióban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese. Pirger Zsolt szerint ezek többségében gyógyszermaradványok, UV-szűrő vegyületek, mikroműanyagok. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezek mennyisége semmivel sem több, mint bármely más európai ország folyóiban vagy tavaiban.

A kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy létező probléma, ami ellen tenni is kell, mindenekelőtt meg kell tanulnunk az élővizeink, így a Balaton megóvását.

"Az odahaza feleslegessé vált, lejárt gyógyszereinket például ne húzzuk le a vécén, mert az ezekben lévő vegyületek még a víz tisztása után is visszajutnak a folyóinkba, tavainkba. Ehelyett a gyógyszereket vigyük vissza a patikába, ahol visszaveszik" – hangsúlyozta Priger Zsolt.

A szakember szerint a gyógyszerekből a Balatonba kerülő vegyületek elsősorban nem az emberre, hanem a tó élővilágra veszélyesek.

Az algák, kagylók vagy halak folyamatosan kapják a szennyezést, például a fogamzásgátló hormonszármazékokat vagy az UV-szűrő vegyületeket, amelyek ezeknek az élőlényeknek a hormonrendszerét fogják befolyásolni, módosítják a szaporodási folyamataikat. "Ez pedig akár azt is eredményezheti, hogy a tóban megváltozhat egy adott populációnak a biodiverzitása, a biológiai sokfélesége" – tette hozzá.

"Az emberekről a naptejjel kerülhetnek az élővilágra ártalmas anyagok a Balatonba, az emberekből pedig izzadsággal és vizelettel" – mondta Pirger Zsolt.

A konferencián elhangzottakról, például arról, hogy glifozát és egy betiltott gyomirtó maradványait, kullancsölő szereket és még mi mást találtak a tó vizében, itt írtunk. A kutatók hangsúlyozták: a tónál az ivóvízzel bevitt szerves mikroszennyezők egészségkockázata elhanyagolható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: az ember komoly veszélyt jelent a Balatonra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást