Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A főpolgármester-helyettes reagált az újabb inkasszóra

Infostart
2024. június 18. 19:33
Kiss Ambrus közölte: jogtalannak tartják a szolidaritási hozzájárulás mértékét, valamint azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzat a kormány nettó befizetője lett.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán bejelentette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla elutasította Karácsony Gergely főpolgármester újabb jogvédelmi kérelmét, így a kincstár kétmilliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról. Ezzel már több mint 30 milliárd forint be nem fizetett adót kellett behajtani az önkormányzattól.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az ATV hírműsorában reagált az inkasszóra. Mint fogalmazott, „perben és haragban” állnak a kormánnyal, mivel megítélésük szerint a szolidaritási hozzájárulás mértéke túl magas, amit az Állami Számvevőszék tavalyi jelentése is alátámasztott. Kiss Ambrus hozzátette: a kialakult helyzet miatt a főváros nettó befizetője lett a kormánynak. „Mi finanszírozzuk a kormány gazdaságpolitikáját, nem pedig a kabinet finanszírozza az önkormányzat feladatellátási kötelezettségét” – közölte.

A főpolgármester-helyettes jelezte azt is, hogy

jogtalannak tartják a szolidaritási hozzájárulás ilyen mértékét, mint ahogy azt is, hogy nettó befizetők,

mert mint mondta, „az lehetetlen, hogy egy önkormányzat nem kap pénzt a feladatainak az ellátására, hanem még ennél jóval többet is befizet”.

A Fővárosi Önkormányzat tavaly pert indított a szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt. A bíróság első fokon elutasította a beadványt, de 2023 szeptemberében a per tartalmára jogvédelmet adott a fővárosnak. A főváros vezetése tavaly novemberben feljelentést tett, mert a Magyar Államkincstár a jogvédelem ellenére 5,6 milliárd forintot inkasszált számlájáról.