Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ezért akar szavazat-újraszámlálást Vitézy Dávid csapata

Infostart
2024. június 11. 21:26
Vitézy Dávidék elmondták, mivel indokolják, hogy feltétlenül szükséges újraszámolni a főpolgármester-választáson leadott szavazatokat.

A főpolgármester-jelölt és az LMP közös listáján a negyedik helyen szereplő Merker Dávid szerint ezres nagyságrendű lehet a szavazatvesztés azért, mert úgy érvénytelenítettek voksokat, hogy két iksz volt a szavazólapon, miközben a szavazatok érvényesek voltak, hiszen a másodikat a még versenyben lévő Vitézy Dávidra húzták be Szentkirályi Alexandra mellett. Úgy véli, hogy a szavazókörökben erről a szabályról sokaknak nem lehetett tudomása, mert későn értesítették a bizottságokat. Az Indexnek ezzel indokolta Vitézy Dávid csapata azt, hogy újraszámlálást kérnek.

A portál azt is megírta, hogy a Tisza Párt alelnöke arra kérte választóit: szavazzanak érvénytelenül a főpolgármesterre. Mégis, Merker Dávid szerint az adatok azt mutatják, hogy ahol sok szavazója volt Magyar Péternek, ott nagyon kevés érvénytelen szavazatot adtak le. Szerinte ennek az lehetett az oka, hogy sokan Szentkirályi Alexandrára adták le a voksukat.

Azt is közölte: sokaknak először nem tűnt fel, hogy Szentkirályi Alexandrát kihúzták a listáról, majd amikor észrevették, akkor Vitézyre adták le a voksukat. Merker Dávid azt állítja, hogy a Fidesz volt jelöltje például alig láthatóan volt kihúzva Újpesten és Erzsébetvárosban.

Az Index idézi, hogy a szabályozás szerint mi számít „érvénytelen a szavazólap"-nak:

  • a) nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal,
  • b) a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz, vagy
  • c) nem tartalmaz érvényes szavazatot.

Ugyanakkor érvénytelen az a szavazat, amelyet:

  • a) nem a 186. § (2) bekezdése szerint adtak le,
  • b) kiesett jelöltre, listára adtak le.”

A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon érvénytelen szavazat is szerepel, vagy ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, például a jelöltek, listák sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét, listát kihúzták, nevet, listát hozzáírtak.

Az eredmények szerint nagyon szoros küzdelemben, de Karácsony Gergely győzött Budapesten. A regnáló főpolgármester 371 467 szavazatot gyűjtött (47,53 százalék), míg kihívójára, Vitézy Dávidra 371 143-an voksoltak (47,49 százalék).