Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai

Infostart
2024. május 19. 18:25
Magyar fiatalok voltak a kishajón. Érthetetlen, hogy mit kerestek a nagyhajók útjában.

Ahogy arról több cikkben beszámoltunk, szombat éjjel baleset történt a Dunán. Egy szállodahajó egy kishajóval ütközött. Egy ember tudott kiúszni a partra, súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök két másik holttestet megtaláltak, de még több eltűnt után kutatnak. Egy biztos: nyolcan voltak a vízijárművön.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kishajóban sülysápi fiatalok utaztak, akik egy Duna-parti fesztiválon vettek részt, és hazaútjuk során szenvedtek balesetet.

Egy szemtanú azt mondta: a verőcei Duna-szakaszon nagy csattanást hallottak, a nagyobb hajó reflektort is kapcsolt, majd tovább ment.

A szállodahajón, a Heidelbergen 110 utasnak kellett kivárnia, amíg egyesével kihallgatták, addig nem hagyhatták el a járművet.

A telex.hu megjegyzi, egyelőre érthetetlen, hogy a kisebb hajó hogyan kerülhetett szombat este 10 után a Duna közepére, arra a vonalra, amelyet a szállodahajóknak és egyéb nagy járműveknek kijelöltek.

Közben a rendőrség azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésben hozható, hívják azonnal a 112-t!