Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Závecz Research: Karácsony vezet, de csökken az előnye, Vitézy sokat jött előre

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. április 22. 18:51
A Závecz Research felmérése szerint Karácsony Gergely vezeti a főpolgármester-jelöltek erősorrendjét, a második Vitézy Dávid, a harmadik pedig Szentkirályi Alexandra. Závecz Tibor ügyvezető igazgató az InfoRádióban úgy vélekedett, Magyar Péter felbukkanása a pártok és a közvélemény-kutatók dolgát is megnehezítette.

Hosszú ideje a regnáló főpolgármester, Karácsony Gergely közvélemény-kutatási adatai a legjobbak a Závecz Research eredményei szerint, és mint a cég ügyvezetője, Závecz Tibor az InfoRádióban elmondta, Karácsony Gergely vezetése "elég stabil" is, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy a főváros teljes népességének 38-40 százalékát tudja maga mögé állítani.

"A második a sorban szintén jó ideje

Vitézy Dávid, aki a harmadik helyről indult, amikor először elkezdtük mérni, 10 százalék körüli támogatottsága volt, ma 22-23 százalékon áll,

tehát sokat ment előre, és a bejelentésig történt meg ez az emelkedés, azóta nagyjából ezt a támogatottságot élvezi" – tette hozzá.

A kormányzó Fidesz-KDNP jelöltje csak a harmadik helyen áll, Szentkirályi Alexandra 15-17 százalékra számíthat most, ez alacsonyabb szám, mint amit a jelöltbejelentés előtt egyes lehetséges jelölteknek mért a Závecz Research, korábban volt olyan is, akit 20 százalékra "taksáltak" az év elején. Ennek Závecz Tibor szerint több oka is lehet.

"Egyrészt a Fidesz mint párt nem a legjobb formáját futja. A válságnak, amelybe a kegyelmi botrány sodorta, vannak következményei a támogatottságban, és nyilvánvalóan ezt minden politikusa megérzi. Másrészt Vitézy Dávid szavazótáborát részben – lehet, hogy nagy részben is – Fidesz-támogatók adják, mégiscsak ahhoz a közösséghez tartozott, tisztséget viselő személyként is, bár hozzáteszem, hogy a támogatóinak egy része olyan körből érkezik, amit joggal nevezhetünk civilnek, tehát a pártpolitikával nem annyira azonosuló, inkább a szakmai kérdéseket előtérbe helyező fővárosi, inkább fiatal-középkorú, érettségizett-diplomás szavazók" – ecsetelte Závecz Tibor.

A mérések óta a jobbikos Brenner Koloman ráadásul Vitézy Dávid javára visszalépett utóbbi kampánynyitóját követően, így már csak Grundtner András (Mi Hazánk) mérhető jelölt, akinek legfeljebb 2 százaléka lehet június 9-én a Závecz Research szerint.

Karácsony Gergely a felmérés adatai szerint a biztos szavazók körében 50 százalékon stagnál, tehát "nagyjából ugyanannyira felfűtött a szavazótábora most, mint amennyire a legutóbbi, 2019-es önkormányzati választáson volt, körülbelül a részvételi hajlandóság is hasonló". Vitézy Dávid támogatottsága 30 százalék körüli lehet a biztos szavazói körben, Szentkirályi Alexandráé 20 százalék körüli.

Závecz Tibor beszélt még Szentkirályi Alexandra esetleg lehetséges, de egyelőre a kormányoldal által cáfolt visszalépéséről is.

"Szerintem

Karácsony Gergely első helyét egy visszalépés sem veszélyezteti,

mert automatikusan összeadni Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra szavazatait nem lehet, hiszen nyilvánvalóan a fideszes jelölt visszalépésének van egy negatív hatása a szavazótáborra; egyik következménye az lehet, hogy ezek az emberek nemhogy Vitézy Dávidra nem mennek el szavazni, egyáltalán nem mennek el szavazni. Nyilvánvaló, hogy nem tud Szentkirályi Alexandra minden szavazót átadni Vitézy Dávidnak, szerintem nem is akar. Másfelől ennél sokkal nagyobb veszteség a Fidesz számára szerintem az, hogy az általa megszavazott új választási mechanizmusban, amelynek lényeges eleme a közgyűlés összetételében a listás szavazás, hogy a szereplést veszélyezteti a jelenleg listavezetőként megnevezett, a kampányt elkezdő jelölt távozása" – utalt arra, hogy néhány hónappal ezelőtt úgy változtak a választási szabályok, hogy a kerületi polgármesterek helyett csak listás képviselők ülnek majd a fővárosi önkormányzatban, ezért elméletben akár az is előállhat, hogy bár ellenzéki a nagy fölénnyel megválasztott polgármester, a Fidesz-frakció egy kis különbségű vereséggel mégis többséget szerezhet a közgyűlésben, mivel nincs teljes ellenzéki összefogás, amely felvehetné a küzdelmet a Fidesz-KDNP-tömbbel.

Závecz Tibor szerint mivel a közgyűlésben a Fidesz törekszik Karácsony Gergely többségének megakadályozására, a visszaléptetés kockázattal járna.

"Nyilvánvaló, hogy a törvény születésekor is gondolkodtak ezen, hogy sok párt juthat be, és Karácsonynak esetleg nem lesz meg a közös többsége. De a Fidesz azt is kockáztatja, hogy nagyon kevés képviselője kerül be, sőt azt is, hogy a polgármesterjelöltjei esetleg nem szerepelnek jól, mert a szavazók úgy érezhetik, hogy cserben hagyták őket. Ez persze a közhangulat függvénye lesz, de nagyon veszélyezteti a Fidesz pozícióit, ha visszalépteti Szentkirályi Alexandrát" – mutatott rá Závecz Tibor, megjegyezve, "láttunk már a politikában visszalépéseket, de ez most nem célszerű, figyelembe véve a Fidesz vélhető céljait".

Hogy Magyar Péter Tisza nevű pártja miként kavar az esélyeken, arról azt mondta, egyre inkább úgy tűnik, az önkormányzati választásokon nem indul, nem állít jelölteket, az EP-választásokra készül.

"Ha valakinek az önkormányzati választásokon ebből előnye származhat, hogy Magyar Péter mégiscsak ott van valahol a politikai közéletben és az EP-választásra elviszi a szavazóit, az egy hajszállal inkább az ellenzék, mint a Fidesz, és ezt azért feltételezem, mert Magyar Péternek azok a szavazóiról, akik elmennek az ő kedvéért, nagyon nehéz azt gondolni, hogy a Fideszre vagy a Fidesz polgármesterjelöltjeire voksoljanak. Én azt gondolom, ha ezek az emberek elmennek szavazni Magyar Péterre az EP-választáson, és nem adják vissza az önkormányzati választásokra vonatkozó sok-sok szavazólapot, akkor

valószínűleg ebből több fog jutni valamivel az ellenzéknek, mint a fideszes jelölteknek"

– mondta Závecz Tibor, és hozzátette, szerinte Magyar Péter szavazótáborának egy jó része a közvélemény-kutatások szerint "ellenzéki attitűddel rendelkezik".

Magyar Péter Závecz Tibor szerint a pártok mellett a közvélemény-kutatók dolgát is megnehezíti.

"Hirtelen turbulens lett az egész közélet, nagyon sok a mozgás, a változás. Magyar Péter új jelenségként feladta a leckét sok választónak, hogy őt mennyire tekinti hitelesnek. Az látszik, hogy nagyon aktív személyről van szó, aki valami mást akar és hihetetlen sikereket ért el ahhoz képest, hogy pár hónappal ezelőtt ezek a választók, akik mögötte vannak és eljárnak a gyűléseire, még azt sem tudták, hogy ő egy létező név, de most már a politika egyik fő alakjává vált. Az ő berobbanása nagyon sok mindent megváltoztatott, ezért is nehéz a közvélemény-kutatók helyzete, mert nem annyira stabilak a pártpreferenciák, mint amennyire szoktak lenni" – mondta az Závech Research ügyvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Závecz Tibor a főpolgármester-jelöltek támogatottságáról - HOSSZÚ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást