Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Sulyok Tamás fogadta a svájci elnököt

Infostart / MTI
2024. április 19. 13:19
A nemzeti szuverenitás Svájcnak és Magyarországnak egyformán fontos, sarkalatos kérdés - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken a Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A köztársasági elnök elmondta: a megbeszélésen négy "tematikus prioritásban" is egyetértettek, így a fenntartható béke megteremtése, a polgári lakosság védelme, az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa hatékonyságának növelése és az éghajlati biztonság kezelése kérdésében.

A kapcsolatok erősítésében fontos összekötő kapcsot jelentenek a Svájcban élő magyarok, akik saját identitásuk aktív ápolása révén is gazdagítják a többségi társadalmat - mutatott rá Sulyok Tamás.

Emlékeztetett: a Svájci Államközösség elnökét 13 év után köszönthette újra Budapesten hivatalos látogatáson.

Fontos erősíteni az európai kontinensen az összetartást és a párbeszédet - hangoztatta a Svájci Államszövetség elnöke pénteken Budapesten, a Sulyok Tamás köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

Viola Amherd elmondta, magyar partnerével beszéltek a feszült európai biztonsági helyzetről, az orosz-ukrán háborúról és a júniusra tervezett svájci békekonferenciáról, amelynek célja, elindítani a békefolyamatot, ezért minden jelenlévő ország elmondhatja majd az elképzeléseit és gondolatait a tartós és igazságos ukrajnai béke érdekében.

A megbeszélésen téma volt továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) és az Európa Tanácsnak a tevékenysége, valamint a közel-keleti helyzet is.

Szó esett továbbá gazdasági témákról: a megbízható és előre látható keretfeltételek fontosságáról beszéltek, mivel Svájc Magyarországon az egyik legnagyobb beruházó, 900 vállalatuk 29 ezer munkahelyet teremtett.

Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy - mint fogalmazott - "a magyar kormány azt tervezi, hogy bizonyos szektorokban külföldi tulajdonosokat magyarországi leányvállalatok értékesítésére bírja", amely intézkedés svájci vállalatokat is érintene.

Erről a kérdésről délelőtt Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztetett, mert fontos, hogy Svájc és Magyarország eszmecserét folytasson - mutatott rá Viola Amherd.

A migrációs nyomásra vonatkozó kérdésre azt mondta, ez Svájcot is érinti, az országban ugyanis nagyon magas a külföldiek aránya. Ezért sokat fektetnek az integrációba, hogy a külföldieket jól be tudják vonni az ország életébe, hogy ne legyenek gettók, elkülönült külföldiek lakta részek, amelyek nem integrálódnak - mutatott rá.

Elmondta azt is, hogy aggódnak a geopolitikai helyzet miatt, ezért a válság és konfliktuszónákban sokat tesznek a béketeremtés, a béke megőrzése érdekében, valamint humanitárius támogatást nyújtanak, hogy az emberek a saját hazájukban rendelkezhessenek perspektívával, és ne kelljen elhagyniuk az országukat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sulyok Tamás fogadta a svájci államszövetség elnökét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást