Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Nem elég, hogy bokáját törte, még fizethet is a szurkoló – videó

Infostart
2024. február 23. 12:51
Vádat emeltek a renitens drukker ellen. A pénzbüntetés mellett a stadionokból is kitilthatják egy időre.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség szerint a 47 éves férfi 2023. november 19-én nézőként vett részt a XIV. kerület, Puskás Ferenc Stadionban megrendezett Magyarország – Montenegró válogatott futballmérkőzésen.

A vádlott röviddel a mérkőzés lefújását követően, ittas állapotban fellépett a lelátót a pályától elválasztó korlátra, majd beugrott a pálya nézőktől elzárt területére, amelynek során - földet éréskor - eltörött a bokája. Ezt követően a stadion biztonsági szolgálatának munkatársai a férfit kikísérték a pályáról, a helyszínre hívott mentők pedig elszállították.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfit sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el valamennyi, Magyarországon rendezett sportrendezvény látogatásától.