Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nyílt levélben kéri lemondásra Balog Zoltánt a református egyház lelkészi alelnöke

Infostart
2024. február 14. 17:57
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi alelnöke azt kéri a kegyelmi ügyben érintett Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, kedden ülést tartott a Magyarországi Református Egyház zsinatának székházában az elnökségi tanács és az országos esperes-főgondnoki közösség, és Balog Zoltán püspöknek, a zsinat elnökének a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi ügyben játszott szerepéről tárgyalt. A megbeszélés után Balog Zoltán egy videóüzenetben közölte, hogy 86 százalékos támogatottságot kapott a szavazáson, ezért nem távozik posztjáról.

A bejelentés másnapján Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi alelnöke nyílt levelet írt, amelyben többek között az is szerepel, hogy még az ülésen megkérte "a kialakult helyzetre való tekintettel, teológiai alapú érveléssel – Balog püspök urat: gondolja át, hogy lemond zsinati elnöki tisztéről".

Majd azt írja, hogy szerdán ismét beszélt a püspöktársával. "Tiszteletben tartva a bizalmi véleménynyilvánítás eredményét, ma újra azt javasoltam Balog püspök úrnak, hogy gondolja át, és mondjon le zsinati elnöki tisztéről. Bízom abban, hogy egyházunk egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni" – áll a nyílt levélben.

Fekete Károly mértéktartást kért Balog Zoltán döntéséig, majd hozzátette, reméli, a böjti időszak elősegíti mindenkinek a „személyes és közegyházi önvizsgálatot”.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének nyílt levele:

„Kedves Testvéreim!

2024. február 13-án a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházában az elnökségi tanács és az országos esperes-főgondnoki közösség tanácskozást tartott.

Ezen az ülésen megkértem – a kialakult helyzetre való tekintettel, teológiai alapú érveléssel – Balog püspök urat: gondolja át, hogy lemond zsinati elnöki tisztéről. A jelenlévő esperesek és főgondnokok többsége bizalmat szavazott Balog Zoltán püspök úrnak, zsinatunk lelkészi elnökének. Ennek eredményéről egy videóüzenetben tájékoztatta Püspök úr a közvéleményt.

A mai napon ismét beszéltünk egymással. Tiszteletben tartva a bizalmi véleménynyilvánítás eredményét, ma újra azt javasoltam Balog püspök úrnak, hogy gondolja át, és mondjon le zsinati elnöki tisztéről. Bízom abban, hogy egyházunk egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni.

Döntésének meghozataláig legyünk türelemmel, kérem ezért minden egyháztagunk és minden szolgatársam mértéktartását. Előttünk van böjt első vasárnapja, amikor református gyülekezeteinkben úrvacsorai közösséggel kezdjük a húsvéti ünnepekre való felkészülést. Adja Isten, hogy a böjti időszak elősegítse személyes és közegyházi önvizsgálatunkat.

Segítsen ebben bennünket Isten Igéje: eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! (Ézs 58,8-9)"