Nyitókép: orf.at

Döntött a bíróság, megint áll a bál a magyar–osztrák határon

Infostart
2024. február 1. 05:30
A bíróság szerint jogszerűen zárták le az osztrákok az Ágfalva és Schattendorf (Somfalva) közötti kishatárátkelőt.

Az Infostart többször is beszámolt arról, hogy az Ágfalva és Schattendorf (Somfalva) közötti kishatárátkelő lezárása már jó ideje vihart kavar. Az osztrák település a magyar ingázók jelentette autóforgalom miatt lezárta a határt az autók elől, és csak megfelelő feltételek teljesítése és 160 euró megfizetése után adna engedélyt az áthajtásra.

Ilyen engedélyt azonban alig adnak ki, így a környékbeliek jelentős kerülőre kényszerülnek – két kilométer helyett 32 a távolság a két falu között –, emiatt is indított kártérítési próbapert egy ügyvédi iroda. A Telex értesülései szerint megszületett az elsőfokú határozat az eisenstadti bíróságon, ami a magyarok számára kedvező, de még több jogi lehetőség áll nyitva.

Az NZP Nagy Legal nemzetközi ügyvédi iroda azért indított kártérítési pert a schattendorfi önkormányzat ellen, mert nekik is kerülniük kellett a sorompók miatt. November végén az eisenstadti bíróság tárgyalta is a beadványt, hétfőn megkapták az ítéletet: a kártérítési keresetet első fokon elutasította a tartományi bíróság. Ha kedvező döntés született volna, akkor csoportos kártérítési perben érvényesíthették volna az ágfalviakat ért anyagi hátrányokat.

Az ügyvédi iroda a schengeni határátlépési szabályok megsértésére hivatkozott, de a bíróság a somfalvai önkormányzat álláspontját fogadta el. A tartományi bíróság döntése nem jogerős, úgyhogy még nem veszett el ez a lehetőség sem.