Nyitókép: Vajda János

Összevonhatják a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket

Infostart
2023. augusztus 17. 08:20
A Belügyminisztérium legfrissebb tervezete új háziorvosi körzeteket hozna létre a praxishiány felszámolása érdekében.

A Belügyminisztérium friss tervezete szerint feloszthatnak a szomszédos háziorvosi körzetek között egy másikat, ha az tartósan betöltetlen marad – írja a Napi.hu.

A kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint a Belügyminisztérium a háziorvosi rendszer átalakításáról szóló törvény kereteit teremtené meg. Méghozzá úgy, hogy új körzetet hozhat létre a praxiskezelő annak érdekében, hogy az alapellátási körzet kialakítható legyen.

A tervezet azt is leírja, hogy fő szabályként a szomszédos körzetbe építik be az alapellátást, ha az adott körzet több mint hat hónapja betöltetlen. Ebben az esetben a háziorvos és az önkormányzat feladata, hogy a szerződést 30 napon belül módosítsa. A rendelettervezetet augusztus 24-ig lehet véleményezni.

Takács Péter egészségügyi államtitkár a Portfoliónak adott interjújában minap azt nyilatkozta, a háziorvosi körzethatárokkal szerinte az a probléma, hogy a mostani struktúra a 80-as, 90-es években alakult ki, a rendszer után az önkormányzatokhoz került a feladat, amik saját körzetet akartak kialakítani, azonban ez szerinte nem működőképes.

Megemlítette, jelenleg is 200-300 fős körzetcserék történnek, a betöltetlen körzetek 70 százaléka pedig nem éri el az 1200 fős szakmai minimumot. Ugyanakkor hozzátette, hogy öregszik a háziorvos társadalom, a kistelepülések elnéptelenedtek, ezzel együtt pedig „luxus, hogy 150-200 főre jut egy praxis”.