Nyitókép: forrás:sikertitka.cafeblog.hu

Rászálltak a balatoni és egri fröccsutcákra

Infostart
2023. augusztus 2. 04:30
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában idén a balatoni "fröccsutcák" és a szépasszonyvölgyi "pince utcák" vizsgálata is szerepelt. Az akció során több mint 100 létesítményt, valamint azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték. Bár egy egri pince működését ideiglenesen fel kellett függeszteni, összességében megnyugtató tapasztalatokkal zárult a hatósági mustra - ismertette Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A balatoni "fröccsutcák" vizsgálata során 101 vendéglátóhelyet, előállító üzemet, illetve azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték a szakemberek. Az eredmények közül Felkai Beáta kiemelte, hogy a fröccs alapborok kivétel nélkül rendelkeztek a Nébih által kiadott azonosítóval, továbbá nyomonkövethetőségük is megfelelő volt. Emellett a forgalmazók a helyszínen a számlát és a borkísérő okmányokat is be tudták mutatni. A vizsgált fröccsöket a legtöbb esetben palackos kiszerelésű borokból készítették - jelezte a helyettes államtitkár.

A fröccsök előállításához szükséges higiéniai feltételek valamennyi ellenőrzött balatoni létesítményben biztosítottak voltak, továbbá az általános higiéniás állapotokkal kapcsolatban is pozitív tapasztalatokat hoztak a vizsgálatok. A vendéglátóhelyeken a mosogatás megfelelőnek bizonyult, az egységek takarítási utasítással rendelkeztek, valamint a dolgozók egészségügyi kiskönyveit is rendben találták a szakemberek. Csak néhány esetben volt szükség intézkedésre a pult mögötti helyiség általános higiéniai állapota miatt - ismertette Felkai Beáta.

A fröccskészítéshez használt alapborok egyértelműen azonosíthatók, a kimérésükre szolgáló 1 és 2 deciliteres edények pedig hitelesítettek voltak. Az ellenőrzések során 27 hatósági mintavételre került sor, emellett 275 hazai, valamint 266 külföldi terméknél helyszíni alkoholmérést és adminisztratív nyomonkövetési vizsgálatot végeztek a szakemberek. A laboratóriumi vizsgálatok során csak két termékkel akadt gond: egy bornál érzékszervi, egynél pedig analitikai hibát tártak fel. A helyszínen vizsgált termékek analitikai jellemzőiben, például azok alkoholtartalmában, egy esetben sem állapítottak meg szabálytalanságot az ellenőrök - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Felkai Beáta Olga hozzátette, a turisztikailag kiemelt jelentőségű helyszínekre is különösen figyelnek a nyári szezonális ellenőrzés-sorozat alkalmával, így a Nébih az egri Szépasszonyvölgy "pince utcáit" is ellenőrizte. Összesen 7 vendéglátót, valamint pincét vizsgált a hatóság, amelyekben összesen 85 bortétel, továbbá 1 alkoholos ital és 3 pálinka nyomonkövethetőségét ellenőrizték. Csak

egy forgalmazott termékkel kapcsolatban kellett a hatóságnak eljárást indítania az eredetvédelmi előírások megsértése miatt.

A felügyelők a vendéglátó egységek higiéniai állapotára is fókuszáltak. Egy helyszínen ideiglenesen felfüggesztették az üzem tevékenységét nyomonkövetési és higiéniai hiányosságok miatt. A többi egység ellenőrzése megfelelő eredménnyel zárult - foglalta össze a helyettes államtitkár a közleményben.