Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Fontos hír a tetszhalott ikonikus budapesti fürdő ügyében

Infostart
2023. augusztus 1. 06:12
Egy 600 fájlból álló dokumentumot tanulmányoznak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szakemberei a Rác fürdő rekonstrukciója kapcsán.

A tavalyi év azonos időszakához képest 100 ezerrel kevesebb fürdőző volt júniusban a fővárosi strandokon. A történelmi – Széchenyi, Gellért, Rudas és Lukács –, illetve a zárt – csillaghegyi, pesterzsébeti és paksi – fürdők jól teljesítenek, de a strandokon jelentős a lemaradás – nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója a Napi.hu-nak. És sajnos a július végi időjárás sem kedvez a strandok forgalmának, hiszen eddig csak 6-7 olyan kánikulai nap volt, ami mágnesként vonzotta volna a látogatókat – tette hozzá Borosné Szűts Ildikó.

„Az idei nyár csúcsnapja egyelőre július 16-a volt, ekkor több mint hétezer strandoló váltott jegyet a Palára és több mint 26 ezren a budapesti fürdőkbe.”

A szakember megítélése szerint a vendégforgalom-csökkenés nem az év eleji – jellemzően 15-20 százalékos – jegyáremelésnek köszönhető, hanem sokkal inkább az infláció miatti megélhetési problémák és a rossz időjárás okozhatja.

Az idén is zárva tartó Rác és a Király fürdőt illetően elmondta: a BGYH-nak jelenleg nincs forrása az utóbbi fürdő felújítására, de keresik a megoldásokat. A Zrt. piaci bevételekből gazdálkodik – nem költségvetési szerv –, a tavalyi évet közel 17 milliárd forint árbevétellel zárták, idén a bevételi terv nettó 19,5 milliárd forint – jegyezte meg.

„A Rác fürdővel kapcsolatban sokkal előrébb tartunk, éppen a múlt héten kaptuk meg a tervezőktől a tervezési dokumentumokat.

Ez egy több mint 600 fájlból álló anyag, a műszaki kollégáink most tanulmányozzák ezeket” – fogalmazott a gazdasági lapnak. A tervek alapján már látszik, hogy a jelenlegi állagmegóváson túl a tetőfelújítás és az árvízvédelmet biztosító munkák nem halaszthatók tovább. A fürdőnek minden nap számít, minden nap romlik az állapota, és a BGYH szeretné ezt a folyamatot megállítani – mondta Borosné Szűts Ildikó, kitérve egyebek mellett az emelkedő energiaszámlák miatti kihívásokra, a fürdők humánerőforrás gondjaira, valamint a NEAK által finanszírozott gyógykezelésekre is.