Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Takács Péter elárulta, milyen újabb átalakítás jön az egészségügyben

Infostart
2023. május 3. 12:39
Jelentős lépések előtt áll a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkársága a szektort érintő átalakítások miatt. „Egy népegészségügyi programon dolgozunk” – árulta el egy lapinterjúban Takács Péter, azt is kifejtve, mit tekint az idei év, valamint az előttünk álló évtized nagy kihívásainak.

A Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára az Indexnek elsőként arról beszélt, hogy hogyan rendezte a tárca a Magyar Orvosi Kamarával a viszonyát, azt követően, hogy az ügyeleti rendszer miatt a MOK gyakorlatilag bojkottra szólította fel a háziorvosokat. Erre reagálva február végén a parlament megszüntette az orvosok kötelező kamarai tagságát.

Takács Péter meglátása szerint a kamarával korábban is csupán politikai jellegű vitáik voltak, de a szakmai párbeszéd soha nem szakadt meg. Ezt alátámasztandó – egyéb példák említése mellett – jelezte, hogy néhány nappal ezelőtt Pintér Sándor belügyminiszter meghívta az egészségügyi vezetőket (kórházigazgatókat, kamarák, szakszervezetek vezetőit), ahol a tárca értékelte az elmúlt hónapokat és bemutatta a jövőbeni terveit.

„Ezután lezajlott egy vezetői szintű megbeszélés, amelyen a kamara elnökével, Kincses Gyulával és Soós Zoltánnal, a MOK Háziorvosi Csoport vezetőjével egyeztettünk. A közös gondolkodás eredményeként sikerült azonosítani néhány olyan jellegű problémát, amelynek a megoldásán együtt dolgozunk majd a jövőben. Személy szerint törekedni fogok – ahogy eddig is tettem – a jó szakmai párbeszéd fenntartására” – fogalmazott.

Természetesen szó esett a háziorvosok ügyeleti szerződéséről. Takács Péter szerint a kamara részéről megvan a nyitottság, így újra megkezdték annak tárgyalását. „Nem lesz nehéz dolgunk, mert gyakorlatilag csupán a mellékletekkel volt problémájuk” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy

a MOK megfelelőnek tartja a szerződést és aláírásra ajánlja azt tagjai számára.

„Annyit kértem, hogy mindannyian tartózkodjunk a szélsőséges kommunikációtól, mert hatékonyabban tudunk dolgozni, ha a tárgyalóasztal mellett higgadtan beszéljük meg a vitás kérdéseket és nem üzengetünk a médián keresztül.”

Az egészségügyi rendszer megreformálására vonatkozó kérdést illetően Takács Péter kiemelte: a legfőbb cél, hogy a betegek ellátása minden szinten javuljon, ehhez strukturális és finanszírozási megújulás is szükséges. „Egyetértés van a MOK és köztem, hogy az alapellátás szerkezetéhez és finanszírozáshoz is hozzá kell nyúlni. (…) De a kórházi finanszírozásnál is átalakítást szeretnénk. (…) A harmadik, és talán ez a legfontosabb, a prevenciós szemlélet díjazása” – húzta alá.

Takács Péter kulcskérdésnek nevezet a betegségek megelőzését, hogy:

„egészségüggyel foglalkozzunk, ne pedig betegségüggyel!”

„A terv fontos része, hogy egy új szűrési rendszert szeretnénk felépíteni. Készítünk egy népegészségügyi programot is, amelynek megírására már fel is kértem Ádány Róza professzor asszonyt. Ezeket az elképzeléseket a nyáron már a kormány elé kell vinnem. Az év második felében pedig megyünk tovább: az alapellátás, az új körzethatárok, új típusú finanszírozás az alapellátásban, komplett szűrési program megújítása. A ciklus végére azt szeretném, hogy a betegellátás hozzáférési élménye jobb legyen” – sorolta az államtitkár.

A magán- és az állami egészségügy összehangolásával kapcsolatban leszögezte, hogy a beteg ember gyógyítása nem lehet üzlet az állami ellátásban. Miután a legnagyobb problémának a szabályozatlanságot tartja, szerinte ennek az évnek a két szféra viszonyának tisztázása lesz – egészen az alapfogalmaktól, vagyis, hogy mi a magánellátás és mi a közellátás?

Az egészségügyi államtitkára – amellett, hogy szót ejtett arról, hogy milyen tervük van a 3 millió négyzetméternyi kórház átalakítására, valamint, hogy mikorra sikerülhet a 40 ezres várólistát a vírus előtti időszakra csökkenteni –, végül, de nem utolsó sorban arról is beszélt, hogy miért

a szakápolók lesznek az egészségügy szűk keresztmetszete.

Utóbbival kapcsolatban felelősségüknek érzik, hogy a középiskolásokat is meg tudják szólítani.