Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A közlekedést érintő komoly változások jöhetnek Budapesten

Infostart
2023. április 9. 06:00
A magyar főváros viszonylag jól áll az európai nagyvárosok között az utakon szaladgáló közautók számában, de a szabályozás még káoszos.

A BKK Mobilitásstratégia és megosztott mobilitás vezetője a Telexnek nyilatkozva elmondta, hogy ugyan az autómegosztó szolgáltatásoknál még nem kiforrott a szabályozás, a BKK-nál már készülnek ezeknek az egységesebb keretbe foglalására, és a kedvezőbb feltételek kialakítására.

Kofrán Gergely közlése alapján az a terv, hogy 2024-ig száz olyan mobilitási pontot hoznak létre Budapesten, ahol a kerékpárok és a rollerek mellett 200-300 autó is elérhető lesz, dedikált parkolóhelyen.

A híroldal arról is beszámolt, hogy ugyancsak jövőre jelenhet meg az első mobilitási állomás, ami egy frekventált, forgalmas helyen, nagyobb területen kínál közjárműveket. Ennek az építése a mobilitási pontoknál azonban lassabban halad, mivel az elektromos autók számára töltési pontokat is kialakítanak – magyarázta a BKK munkatársa.

Mint közölte, tervben van a megosztott mobilitási szolgáltatók integrációja a BudapestGO alkalmazásba is. Egy-két éven belül megjelenhetnek az appban a szolgáltatók, de nem lesznek olyan mélyen integrálva, mint például a berlini Jelbiben, inkább egy linkkel kapcsolódhatnak a tömegközlekedési ajánlatok mellé. De várhatóan közös kereskedelmi ajánlatok is lesznek.

A város tehát láthatóságot (mobilitási állomásokat a forgalmas csomópontokban) és integrációt kínál a tervek szerint a carsharing szolgáltatóknak, amiért pénzt (közterület-használati díjat) és (a járművek mozgásairól) adatokat kér – jegyzi meg a lap.