Nyitókép: Pexels.com

Többmilliárdnyi önkormányzati ingatlant szeretnének átvenni az egyházak

Infostart
2023. március 7. 09:36
Erre egy tavaly elfogadott törvény ad lehetőséget, amely lényegében kibővítve nyitja újra a rendszerváltást követő kárpótlási folyamatot az egyházak számára.

Újbudán közel kilencmilliárd forint értékű ingatlanvagyonra adták be igényüket az egyházak, de az önkormányzat meg akarja védeni a tulajdonjogát - írja a telex.hu.

Az önkormányzat azt közölte, hogy olyan iskolákról, óvodákról van szó, amelyek korábban soha nem voltak egyházi tulajdonban, hanem az állam vagy az önkormányzat birtokolta azokat.

A kerület vezetésének az az álláspontja, hogy a "jelenlegi törvényi szabályozás megfosztja az önkormányzatokat a döntés lehetőségétől, semmiben nem egyeztet, csak arrogánsan, diktatórikus módon elvesz. Méghozzá ellentételezés nélkül, ami példátlan állam és egyház egymást elismerő, demokratikus gyakorlatában” - írja a portál.

Azt is hangsúlyozzák, hogy a törvény előírásai „a jogalkotói pontatlanságok miatt” nem egyértelműek.

„A tulajdonjog átruházásának feltételeit Újbuda önkormányzata jelenleg vizsgálja, ahogy azt is, milyen jogi lépéseket tehet annak érdekében, hogy tulajdonjogát megvédje."

Hasonló helyzet alakult ki több településen is. A Semjén Zsolt által kezdeményezett módosítás értelmében az egyházak az idén február végéig bármely állami vagy önkormányzati épületet ingyen kaphatnak meg, ha abban hitéleti, szakrális vagy köznevelési feladatot kívánnak ellátni.

Sinka Imre, Békésszentandrás nagyközség polgármestere Facebook-bejegyzésében azt írta: sem ő, sem a helyi képviselő-testület nem ért egyet a követeléssel, és sérelmezi, hogy bár közvagyonról van szó, két ingatlan átruházásáról meg sem kérdezték őt. Mint írja,

mindent meg fog tenni, hogy az átadást megakadályozza, és akár a bilincset is vállalja.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az iskolák és óvodák épületeinek átadásánál a korábbi egyházi kárpótlási gyakorlatot kellene követni, vagyis az épületek ellenértékét az önkormányzatoknak ki kellene fizetni valamilyen formában.